A Mercedes a hosszú etapokra fókuszált kedden - F1VILÁG.HU

A Mercedes a hosszú etapokra fókuszált kedden

HIRDETÉS
Összesen 163 kört tett meg a Mercedes csapata a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének második napján. A német istálló új autójával Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is rótta a köröket.
Fotó: Mercedes

Hamilton délelőtt volt szolgálatban, ő 344 km-t tett meg a W10-es versenygéppel, és főleg aerodinamikai munkákat végzett.

„Összességében remek napunk volt” – mondta a világbajnoki címvédő.

„Elég hűvös volt délelőtt, szóval kicsit trükkös volt a gumiváltás, de úgy tűnt, többeknek hasonló problémáik voltak. Arra fókuszáltunk, hogy teljesítsük a tervezett programunkat, és elvégezzünk mindent, amit szeretnénk „

„Jó, hogy ilyen sok kilométert meg tudtunk tenni, és megpróbáljuk tovább gyarapítani a körök számát a következő pár napban, miközben igyekszünk feltérképezni az autó karakterisztikáját.”

„Ez az izgalmas ebben: tanulunk valami újat, és különféle kihívásokkal nézünk szembe. Mindenki fáradhatatlanul dolgozik, és én nagyon örülök annak, hogy már hetedik éve lehetek együtt velük, és izgatottan várom, hogy folytatódjon az utazás.”

A Mercedes másik versenyzője, Bottas délután a beállításokkal foglalatoskodott, elmondása szerint pedig új autójuk egyre jobban viselkedik a versenypályán. A rutinos versenyző mindenesetre megjegyezte, a köridők nem sokat számítottak ma sem.

„Sok kört megtettünk ma ismét, és újra sikerült teljesítenünk a tervünket. Sokat tanultunk a W10-esről minden egyes etapban, és egyre jobban értjük a beállításokat is” – fogalmazott a finn.

„Az autó kiegyensúlyozottabb volt, mint hétfőn, de még bőven van terület a fejlődésre. Ahogy az látható a köridőkből, mi a hosszú etapokra fókuszáltunk. Szerda reggel ismét autóba ülök majd, szóval sűrű estém lesz, igyekszem felhasználni a ma tanultakat.”

„Eddig meglehetősen szokványosan megy a tesztelés, szerencsére az autó nagyon megbízható, ami jó hír.”

Hirdetés

A Mercedes szerdán is megosztja a munkát pilótái között: délelőtt Bottas vezet, délután pedig Hamilton ül autóba.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!