A Mercedes kísérletezett Hamiltonnal - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Mercedes kísérletezett Hamiltonnal

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, fogalmuk sem volt, hogy Lewis Hamiltonnál működni fog-e a választott stratégia a Mexikói Nagydíjon, azonban kockáztatniuk kellett.
2019 Mexican Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

Végül pedig úgy tűnt, hogy a kockázat megérte, hiszen Hamilton megnyerte a Mexikói Nagydíjat, csapattársa, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen végzett. Charles Leclerc, aki a pole-ból rajtolva kétkiállásos taktikán volt, végül pórul járt, és a negyedik pozícióba csúszott vissza. 

Wolff a futam után úgy nyilatkozott, nem voltak biztosak benne, hogy a taktika működőképes lesz, azonban ez volt az egyetlen esélyük a győzelemre. 

„Nem tudtuk, hogy Lewisnak kitartanak-e majd a gumijai. Ez egy kísérlet volt” – ismerte el a csapatfőnök. „Láttuk, hogy Ricciardo erős tempót megy, és úgy gondoltuk, hogy meg tudja csinálni, de az autóban ülve elég bizarrnak tűnik 47 kört megtenni egy szettel.”

Sebastian Vettel a versenyt követően úgy nyilatkozott, a Mercedest két tényező segítette: a tempójuk és a szerencse, ami a stratégiájukkal jött számukra. Wolff elismerte, hogy nem volt vesztenivalójuk, így nyugodtan kockáztathattak – és végül be is jött nekik. 

HIRDETÉS

„Ki gondolta volna ezt a harmadik és a hatodik helyről rajtolva?” – folytatta a csapatfőnök. 

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

„Az, hogy innen végül elsők és harmadikak lettünk, nagyon szokatlan. Ez mutatja, hogy elöl nehéz meghozni a helyes döntéseket úgy, hogy ne dobd el a futamgyőzelmet. Könnyebb akkor, ha nincs vesztenivalónk.

A Mercedes kísérletezett Hamiltonnal
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján