A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, véleménye szerint a német istálló azért veszített területet riválisaival szemben az évad második felében, mert egész egyszerűen túlreagálta gumiproblémáit.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, véleménye szerint a német istálló azért veszített területet riválisaival szemben az évad második felében, mert egész egyszerűen túlreagálta gumiproblémáit.
Bár a brackley-i gárda végül biztosította második helyét az összetettben, a nyári szünetet követően nem tudott olyan jó formában teljesíteni, mint a 2013-as bajnokság első versenyein.
Nico Rosberg nyerni tudott Monacóban és Nagy-Britanniában, míg Lewis Hamilton nálunk, a Magyar Nagydíjon állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ám számos alkalommal előfordult, hogy a csapat versenyzői nem tudtak jól szerepelni, mert a W04-es versenygép túl agresszíven bánt a Pirelli abroncsaival.
A gárda motorsport-főnöke, Toto Wolff szerint azok a változtatások, melyeket a Mercedes eszközölt annak érdekében, hogy megoldja a gumigondokat, valójában balul sültek el, miután a gumigyártó a Brit Nagydíj után változtatott abroncsainak összetételén.
„Visszatekintve az ember mindig hajlamos leegyszerűsíteni a dolgokat” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.
„Az az igazság, hogy Bahreinben, a szezon első felében volt egy nagyon nehéz versenyünk, mint ahogy Barcelonában is, a nürburgringi pedig egyszerűen szörnyű volt. Ezeken a futamokon visszaestünk, de aztán újra nagyon jók voltunk – szóval nem volt egyértelműen jó félévünk.”
„De a nyári szünet után alakultak igazán rosszul a dolgok, amikor bevezették az új gumikat. Kezdetben az autónk nagyon agresszíven bánt a hátsó gumikkal, ezért a megfelelő fejlesztéseket hajtottuk végre annak érdekében, hogy kezeljük ezt a dolgot. Szóval, amikor bevezették az új gumikat, vélhetően túlreagáltuk az ügyet.”
„A mi autónknál is jelentkezett a Lotus-jelenség – túl finoman bánt a gumikkal, nem tudtuk váltani őket, nem tudtuk megfelelően felhevíteni az abroncsokat.”
Wolff szerint a Red Bull nem csupán azért volt ennyire domináns az évad második felében, mert a módosított gumik kedveztek autóinak, hanem azért is, mert a bajnokcsapat kiválóan reagált a változásokra.
„Csak okos döntéseket hoztak. Ezekkel a gumikkal tavaly bajnokságot nyertek, nagyon jól ismerték őket, ezért a helyes utat választották, megfelelő döntéseket hoztak. Ha egy csapat annyira komplett, mint a Red Bull, akkor egyszerűen dominál.”