Költségplafon-ügy

A Piastri-ügy után veszélybe került az Alpine utánpótlás-programja

Drasztikus lépést is tehet az Oscar Piastri-ügy után az Alpine Forma-1-es csapata – árulta el Laurent Rossi vezérigazgató. A csapatnál jelenleg mérlegelik, hogyan tudnák működtetni versenyzői programjukat.

Oscar Piastri 2020-ban a Forma-3, 2021-ben pedig a Forma-2-es sorozatot is megnyerte, az Alpine csapatánál pedig a jövő nagy ígéreteként tekintettek rá. A csapat végül Fernando Alonso távozása okán szerette volna végül a királykategóriában szerepeltetni őt, ám ekkor már élő szerződése volt a McLarennel – az F1 szerződéseket felügyelő bizottságra pedig úgy döntött, a fiatal versenyző jövőre a wokingiak színeiben mutatkozhat be a Forma-1-ben.

Az Alpine csapatánál igencsak átverve érzik magukat, noha nem kétséges, hibát hibára halmoztak azzal, hogy nem láncolták magukhoz az ifjú tehetséget. A történtek után pedig megkérdőjeleződött a versenyzői program létjogosultsága is.

„Ez nem jó a sportnak. Az Alpine apró sérülése mellett szerintem a sportot is megkarcolták egy kicsit. A probléma az, hogy túl folyékonnyá teszi ez az egész a piacot. Veszélyezteti azokat az érdekelteket, akik invesztálnak ebbe” – magyarázta Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója a The Race című lapnak.

„Ha úgy döntesz, hogy minden évben pénzt fogsz spórolni, és nem invesztálsz versenyzőkbe, majd kihalászod őket azzal a pénzzel, amit megspóroltál, az egy másféle megközelítés.”

„Ezért nem vagyok biztos abban, hogy szeretném tréningezni ezeket a versenyzőket, vagy pedig olyan szerződéssel kell leláncolnom őket, amik talán nem vonzóak számukra.”

Az Alpine utánpótlás-programjában jelenleg a Forma-3-as bajnok Victor Martin, valamint a Forma-2-ben szereplő Jack Doohan vesz részt – Rossi pedig jelezte, nekik nem kell tartaniuk attól, hogy kihátrálnak mögülük.

„Tényleg azon gondolkodunk most, hogy a jelenlegi versenyzők után folytassuk-e. Őket honorálni fogjuk a kötelezettségeink lejártáig, mivel több éves tervünk van velük. Ráadásul ez az egész a történelmünkhöz is hozzátartozik. Tényleg változtatni akarunk rajta? És milyen üzenetet küldünk ezzel? Érint ez olyan értékeket is, melyek mellett csapatként kiállunk.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Piastri-ügy után veszélybe került az Alpine utánpótlás-programja
Alonso: Elfogadhatatlanul sok műszaki hibánk van
Häkkinen: Verstappen és Hamilton bizonyította, a legjobbak is képesek hibázni
Hamilton 5 évre aláírna a Mercedesszel

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!