Friss hírek

A Red Bull már tudja, milyen büntetést kap a túlköltekezés miatt

Sajtójelentések szerint a Red Bull Forma-1-es csapata már tudja, milyen büntetést kap azért, amiért 2021-ben megszegte a költségvetési plafonra vonatkozó regulákat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még a Japán Nagydíjat követően jelentette be, a Red Bull vétett a szabályok ellen, miután a megfogalmazás szerint „kis mértékben” túlköltekezett. Hogy mennyivel költött többet a csapat a megengedettnél, azt egyelőre nem tudni, a csapat álláspontja azonban az, hogy nem szegték meg a szabályokat, pláne nem kerültek jogosulatlan előnybe ellenfeleikkel szemben.

A csapat képviselői a hétvégén folytattak egyeztetéseket az FIA szakembereivel az eltérő szabályértelmezések kapcsán, egyelőre azonban nem jelentették még be, hogy milyen büntetést kap az istálló. Német sajtójelentések szerint viszont a színfalak mögött megszületett már a döntés, amit eredetileg már az Amerikai Nagydíj hétvégéjén be is jelentettek volna, a Red Bull-tulajdonos Dietrich Mateschitz szombati halála után azonban úgy döntöttek, pár nappal elhalasztják a hivatalos tájékoztatást.

Hirdetés
 

Az nem valószínű, hogy a büntetés veszélyezteti majd a 2021-es világbajnokság végeredményét, sajtóhírek szerint a Red Bull szélcsatornában eltölthető idejét korlátozzák majd, ami negatív hatással lehet majd a csapat jövő évi fejlesztésére.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szombaton azt ígérte, amint az ügy lezárul, minden részletet nyilvánosságra hoznak, az osztrák csapat számára ugyanis rendkívül fontos a transzparencia.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Red Bull már tudja, milyen büntetést kap a túlköltekezés miatt
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!
Verstappen elárulta, melyik volt a leggyengébb hétvégéje idén
Wolff: Senki más nem fog nyolc világbajnoki címet szerezni

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!