A WMSC áldását adta a régi időmérőre - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A WMSC áldását adta a régi időmérőre

ADVERTISEMENT

Formálisan is elfogadták a 2015-ös időmérő-formátum újbóli bevezetését, így semmi akadálya annak, hogy a hétvégi Kínai Nagydíjon ismét a régi rendszer szerint kvalifikáljanak a Forma-1-es versenyzők.

FIA: Túl sokat azért ne várjunk a szabálymódosításoktól

Formálisan is elfogadták a 2015-ös időmérő-formátum újbóli bevezetését, így semmi akadálya annak, hogy a hétvégi Kínai Nagydíjon ismét a régi rendszer szerint kvalifikáljanak a Forma-1-es versenyzők.

Azt követően, hogy a mezőny 11 csapata egyetértett abban, a kiesésen alapuló időmérő-szisztéma kudarcot vallott, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és Bernie Ecclestone engedett a résztvevők nyomásának, így hétvégén, Sanghajban visszatér a jól bevált, 2015 végéig használt formátum.

Az időmérő menetének újbóli megváltoztatására nemrég az F1 Bizottsága, valamint az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) is áldását adta.

A csapatok egyébként megállapodtak abban, az évad során egyeztetéseket folytatnak majd arról, hogy 2017-ben konstruktív módon változtassanak az időmérők, esetleg a versenyhétvégék menetének módosításán az izgalmak növelése érdekében.

A WMSC áldását adta a régi időmérőre
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján