Alaposan átalakulhat az F1-es naptár 2024-re - F1VILÁG.HU

Alaposan átalakulhat az F1-es naptár 2024-re

Jelentősen átalakulhat a Forma-1-es versenynaptár 2024-re, miközben több új helyszín csatlakozásáról is komoly egyeztetések folynak. Rövid távon a legsürgetőbb kérdést a szezon első felének menetrendje jelenti.

Az F1-es versenynaptár „regionalizálása” jó ideje része már a száguldó cirkusz fenntarthatósági törekvéseinek, mostanáig azonban nem sokat láttunk megvalósulni ebből, elég csak belegondolni abba, hogy a mezőny Spanyolország után Kanadába látogat majd el nyár elején, ezt követően pedig visszatér Európába. Ősszel pedig három héten belül három versenyt rendeznek majd meg Austinban, Mexikóban és Brazíliában.

A Forma-1 vezetőségének mentségére szóljon, hogy a versenyek csoportosítását mindig is hosszú távú tervként jelölték meg, ennek elsősorban az az oka, hogy a királykategóriának élő szerződése van bizonyos promóterekkel, ezen megállapodások pedig konkrét dátumhoz kötik a versenyeket.

 

2024-re viszont az a szándék, hogy egy jóval átgondoltabb versenynaptárral álljanak majd elő. Sajtóhírek szerint az idénynyitó helyszíne még mindig vita tárgya, az F1 ráadásul kőkeményen dolgozik azon, hogy megoldja a bahreini és szaúd-arábiai versenyek lebonyolítását a Ramadán környékén, mely jövőre március 11-től április 9-ig tart majd.

Amennyiben lehetőség lenne arra, hogy korábban kezdjék a szezont, az előszezoni tesztnek jövőre is Bahrein adna majd otthont, és itt tartanák meg az évadnyitó is, mielőtt a mezőny Dzsiddába látogat. Ezt követően tartanák meg az Ausztrál Nagydíjat, melyet jó eséllyel egy ázsiai futam követne majd – könnyen lehet, hogy az elmúlt években rendre ősszel megtartott japán vagy szingapúri fordulót hoznák előre áprilisra. Ha 2024-ben újra megtartják a Kínai Nagydíjat – ahogyan az a szerződésben foglaltatik –, akkor a sanghaji versenyt is tavasszal rendeznék meg, jó eséllyel a szuzukai verseny utáni héten.

Mindeközben pedig folyamatos egyeztetések folynak új helyszínekkel is, leginkább a Dél-Afrikai Nagydíj megrendezésére van esély a következő idényben, de Ruanda és Marokkó is szívesen fogadná a száguldó cirkusz mezőnyét. A dél-afrikai Kyalami versenypálya viszont már 2023-ban is készen állt a versenyrendezésre, végül azonban kereskedelmi okok miatt nem került bele a programba.

A hosszú távú opciók között pedig szerepel Madrid és Dél-Korea is: úgy hírlik, a spanyol főváros igencsak elkötelezett az F1-es versenyrendezés iránt. Ők egy utcai pályán tartanának futamot. A barcelonai Spanyol Nagydíj jelenlegi szerződése 2026-ig szól.

A legfőbb kérdés persze az, hogyan tudnának új versenyeket besűríteni a programba, hiszen az idei, 23 versenyes naptár is már rekordnak számít a Forma-1-ben, a jelenlegi Concorde Egyezmény pedig 24 nagydíj megrendezését teszi lehetővé. Mindez tehát azt jelenti, hogy az új futamok meglévő, akár tradicionálisnak számító versenyek helyét vehetik majd át a következő években.

Kína F1-es jövője már jó ideje veszélyben van, az ázsiai országban ugyanis a koronavírus-járvány 2020-as kitörése óta nem tudtak versenyt rendezni. Az idei naptárba ugyan bekerült a verseny, ám tavaly decemberben végül törölni kellett az ország járvánnyal kapcsolatos intézkedései okán.

Mindeközben pedig Olaszország jelenleg két versenynek ad otthont: Imolában és Monzában is tartanak futamot idén, így logikusnak tűnhet, hogy az egyiket ezek közül – jó eséllyel előbbit – kiveszik majd a programból egy újonnan érkező ország kedvéért. A Belga Nagydíj pedig ugyanabban a helyzetben van, mint tavaly: ha Dél-Afrika bekerül a programba, Spa jó eséllyel kiesik majd a 2024-es naptárból.

Arra jelen állás szerint nem sok esély van, hogy a Francia Nagydíj visszakerül a naptárba, habár a versenyrendezők szívesen együttműködnének egy másik helyszínnel – például Hockenheimmel –, hogy évenként váltva egymást, rotációs rendszerben fogadják a királykategória mezőnyét. Németország visszatérése pedig már csak az Audi 2026-os érkezése miatt is logikusnak tűnhet.

A Forma-1 vezetősége természetesen jelenleg is kőkeményen dolgozik azon, hogy a promóterekkel közösen összeállítsa a 2024-es versenynaptárat, melynek első változatát várhatóan ősszel publikálják majd, a csapatok pedig nyáron kaphatják kézhez az első tervezetet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alaposan átalakulhat az F1-es naptár 2024-re
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!