Friss hírek

Alonso: A Magyar Nagydíjra javítanunk kell az egykörös tempón

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso figyelmeztet, nagyon fontos lenne, hogy a hétvégi Magyar Nagydíjra javítsanak egykörös teljesítményükön, annak ugyanis komoly jelentősége lesz majd a kanyargós Hungaroringen.

A spanyol pilóta összességében igazán elégedett lehet a múlt hétvégi Francia Nagydíj történéseivel, hiszen a 6. helyen ért célba annak ellenére, hogy kezdetben attól féltek, nem lesz jó versenyautójuk teljesítménye a Paul Ricard versenypályán. Alonso a leintést követően a csapat autójának versenytempóját dicsérte, az egykörös teljesítmény tekintetében azonban fejlődniük kell, és már a hétvégi Magyar Nagydíjon javulást kell elérniük.

„Ez egy remekül kivitelezett verseny volt a részünkről” – mondta a spanyol versenyző. „A hétvége elején nagyon aggódtunk, hogy a tempónk nem lesz jó, de végül a három topcsapat mögött, idén megszokott pozíciónkban végeztünk. És láttuk pénteken a hosszú etapjainkat is, eléggé rendben voltunk.”

Hirdetés
 

„Azt is tudtuk ugyanakkor, hogy hiányzik egy kicsi az egykörös teljesítményből ezen a hétvégén, szóval ezt meg kell oldanunk. A következő verseny Budapesten lesz, szóval döntő fontosságú, hogy jó szombatot teljesítsünk ott. De az autó a mostani versenyen kellemes meglepetés volt!”

Miután az Alpine másik versenyzője, Esteban Ocon is pontot tudott szerezni Franciaországban, az istálló a konstruktőri versenyben átvette a 4. helyet a McLarentől. Alonso ugyanakkor nem kerget illúziókat, pontosan tudja, a wokingi csapatot nagyon nehéz lesz legyőzni idén.

„A pontok tekintetében a balszerencse sokat ártott nekem, de minden normálisan sikerült versenyen a legjobb 6-ban vagy 7-ben végeztem, szóval remélhetőleg meg tudjuk tartani ezt a következetességet az év második felére” – magyarázta az Alpine versenyzője. „A McLarenek nagyon gyorsak voltak ezen a hétvégén, és az egész idény során azok lesznek, szóval szerintem egészen az abu dhabi fináléig megy majd köztünk a küzdelem a konstruktőri bajnokságban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!