Alonsóék parádés formában indították a szezont, hiszen három 3. és egy 4. hellyel büszkélkedhetnek mostanáig, az Aston Martin pedig rendre az élmezőnyben képes csatázni. A kétszeres világbajnok mégis úgy tartja, a legutóbbi, bakui versenyhétvégén egy kicsit alulteljesítettek, így nagyon várja már, hogy újra versenyautóba üljön Miamiban.
„Remélhetőleg ez egy jó pálya lesz számunkra” – mondta a spanyol versenyző. „Persze néhány kérdésre még választ kell kapnunk. Bakuban szerintem egy kicsit alulteljesítettünk, különösen az időmérőn, mivel nem voltunk annyira gyorsak, mint az első három versenyhétvégén.”
„Szóval tényleg szeretnénk látni azt, hogy itt, Miamiban visszakerülünk a megszokott helyzetünkbe. Ha nem sikerül, az talán azt jelenti, hogy a Ferrari és a Mercedes néhány új elemmel érkezett a legutóbbi néhány hétvégére, és egy kicsit talán elénk kerültek, de mindent beleadunk majd a versenyen.”
„Főleg vasárnaponként nagyon jó az autónk a gumidegradáció tekintetében, ami itt fontos lesz, szóval elég magabiztos vagyok.”
Alonso hozzátette, teljesen más úgy rajthoz állni a versenyeken, hogy tudja: ütőképes autó van alatta.
„Nagyon más így a történet, ez nem is kétséges. Amikor az ember felébred vasárnaponként, a verseny napján, tudja, hogy a top 5-ben fog harcolni. Olyan autóm van, amiben teljesen megbízhatok, szóval nagyon élvezem ezt most!”