Alonso: Egy kicsit dühből vezettem - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Alonso: Egy kicsit dühből vezettem

Fernando Alonso, az Alpine F1-es versenyzője úgy érzi, végre sikerült kihoznia a maximumot a versenygépéből a Portugál Nagydíjon – eddig ez nem sikerült számára idén.
Fernando Alonso (ESP) Alpine F1 Team A521.
Portuguese Grand Prix, Saturday 1st May 2021. Portimao, Portugal.
Fotó: Alpine F1 Team
ADVERTISEMENT

Alonso egész hétvégén hangsúlyozta, hogy sokkal jobban érzi magát az autóban, mint bármikor korábban – ám az időmérő edzést követően kissé bosszús volt, amiért csak a 13. rajthelyet szerezte meg. 

A versenyen a spanyol pilóta azonban egészen a 8. helyig zárkózott fel, így sikerült számára a pontszerzés. 

„Bahreinben mindennel kicsit óvatosabb voltam. Az első nagydíjat be kell fejezned” – mesélt a szezon eddigi alakulásáról Alonso. „Imolában kényelmetlenül éreztem magam az autóban a körülmények miatt. Nem volt jó az interekkel, a látási viszonyok sem voltak megfelelőek.”

„Szóval ez volt az első futam, amikor a maximumot hoztam ki az autóból és mérges voltam a tegnapi időmérő miatt, szóval ma ez a düh ott volt a pályán is valószínűleg.”

HIRDETÉS

Alonso úgy gondolja, sikerült előrelépéseket tenniük csapatszinten is, és a Portugál Nagydíjon már másokkal csatáztak, mint korábban. 

Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná

„Egy McLarennel, egy Ferrarival is harcoltunk, és ezek olyan dolgok, amelyek elképzelhetetlenek voltak Imolában vagy Bahreinben, szóval szerintem nagyon nagy előrelépést tettünk az autó teljesítménye szempontjából.”

A következő versenyekkel kapcsolatban Alonso elmondta, a kvalifikáció kulcsfontosságú lesz, ezért még sok munka vár rájuk a következő hetekben. 

„A barcelonai és monacói szombatok nagyon fontosak, mert nem lehet előzni, szóval még mindig van házi feladatom, ha előrébb akarok végezni.”

Alonso: Egy kicsit dühből vezettem
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján