Alonso első, Räikkönen utolsó lett Monacóban - F1VILÁG.HU

Alonso első, Räikkönen utolsó lett Monacóban

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a Forma-1-es Monacói Nagydíj félig-meddig vizes pályán megtartott második edzésén. A második Hamilton, a harmadik Vettel lett.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a Forma-1-es Monacói Nagydíj félig-meddig vizes pályán megtartott második edzésén. A második Hamilton, a harmadik Vettel lett.

Gyakorlatilag egész nap lógott az eső lába a miniállamban, időnként el is eredt, a délután 2 órakor megtartott szabadedzés előtt nem sokkal azonban jókora zuhé zúdult a 3,4 km hosszú versenypályára.

Emiatt persze az aktivitás is jelentősen lecsökkent, a tréning első részében nem igazán mertek pályára hajtani a versenyzők, ráadásul nem is volt rá nagy szükség, az időjósok szerint ugyanis szombaton és vasárnap is elkerülik majd az esőfelhők a versenypályát.

A folyamatosan száradó pályán aztán egyre többen kezdtek el körözgetni, és a köridők is folyamatosan javultak – a tréning végére pedig már előkerültek a sima futófelületű abroncsok is.

A legjobb időt végül Fernando Alonso érte el, a spanyol bő 4 tizedmásodperccel utasította maga mögé az első gyakorlást megnyerő Lewis Hamiltont, míg a harmadik helyen a címvédő Sebastian Vettel zárt.

Az eredmények szempontjából nem túl reprezentatív edzésen Jean-Eric Vergne lett a negyedik, őt Valtteri Bottas, valamint a két Force India követte Sergio Pérez – Nico Hülkenberg sorrendben.

Jenson Button nyolcadik, Daniel Ricciardo kilencedik lett, míg a legjobb tíz helyezett sorrendje a másik mclarenessel, Kevin Magnussennel egészült ki.

A bajnoki tabella második helyezettje, Nico Rosberg csak huszadik lett, míg az utolsó pozícióban Kimi Räikkönen zárt a Ferrarival, keretbe foglalva ezzel a maranellói gárda délutáni szereplését. A finn csak négy kört tett meg délután, információnk szerint váltóhiba hátráltatta.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!