A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, a hétvégi Monacói Nagydíjon bajba kerülhet a Mercedes alakulata, a Red Bullnak ugyanis esélye lesz arra, hogy megszorongassa a németeket.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, a hétvégi Monacói Nagydíjon bajba kerülhet a Mercedes alakulata, a Red Bullnak ugyanis esélye lesz arra, hogy megszorongassa a németeket.
A Mercedes új fejlesztéseinek is köszönhetően tovább növelte előnyét legutóbb, Spanyolországban, míg a Ferrari nyers tempó tekintetében a Red Bull és a Williams mögé csúszott vissza.
Fernando Alonso Barcelonában Lewis Hamiltontól majd’ 90 másodperccel lemaradva ért célba, a spanyol azonban úgy véli, Monacóban, ahol kevésbé számít a motorerő, a riválisok megszorongathatják majd az éllovasokat.
„Azt gondolom, idén Monte Carlo egyike lesz azon kevés lehetőségeknek, ahol esély adódik harcba szállni a Mercedesszel, főleg a Red Bull számára” – mondta a kétszeres világbajnok.
„Monte Carlóban nincsenek egyenesek, szóval a Red Bull kihívhatja a Mercedest.”
Alonso hozzátette, csapatának, a Ferrarinak optimistán kell a jövőbe tekintenie, és vissza kell vágnia a nehéz idénykezdet után.
„Nem úgy érkezünk meg Monte Carlóba és Kanadába, hogy arra gondolunk, a harmadik hely a célunk. Az igaz, hogy a bajnoki cím a Mercedes kezében van. Nagy az előnyük, de azt gondolom, ez a sport sem különbözik a többitől – harcolhatunk!”
„Úgy utazunk Monacóba és Kanadába, hogy tudjuk, jobbnak kell lennünk, és küzdenünk kell, hogy javítsunk a teljesítményünkön. Erős hétvégére lesz szükségünk, értékes pontokat kell gyűjtenünk.”