A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, a 2012-es bajnokság döntő futamainak sokkal higgadtabban vág neki, mint korábbi bajnoki címeit megelőzően.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, a 2012-es bajnokság döntő futamainak sokkal higgadtabban vág neki, mint korábbi bajnoki címeit megelőzően.
A spanyol versenyző hátránya 10 pont az összetettben élen álló Sebastian Vettel mögött, aki már Austinban bezsebelheti harmadik bajnoki diadalát, ha nyerni tud, Alonso pedig legfeljebb ötödikként végez.
Alonso – aki 2005-ben és 2006-ban lett világbajnok a Renault-val – Texasban elárulta, úgy érzi, sokkal felkészültebb a hajrára, mint bármikor korábban.
„Sokkal nyugodtabb vagyok, sokkal koncentráltabb” – mondta a spanyol.
„2006-ban úgy érkeztem meg az utolsó futamra, Brazíliába, hogy Michaellel [Schumacher] harcoltam, és elég stresszes volt. Nagyon intenzív hétvége volt, nem volt könnyű összpontosítani, még aludni sem.”
„Ezt követően, 2007-ben szintén ez volt a helyzet, 2010-ben pedig ugyancsak úgy érkeztünk meg az utolsó versenyre, Abu Dhabiba, hogy a vb-címért harcoltunk. Ott már sokkal nyugodtabb voltam, és magabiztosabb is. A verseny olyan volt, amilyen, végül nem nyertünk, de sokkal felkészültebb voltam.”
„Ez a negyedik alkalom, hogy egészen az utolsó futamig harcolunk a bajnoki címért, és az ember sokkal összeszedettebbnek érzi magát, jobban tud a munkájára koncentrálni.”
A Ferrari versenyzője hozzátette, nem változtat hozzáállásán erre a hétvégére.
„A felkészülést, illetve a hozzáállást tekintve semmi nem változott” – mondta.
„Maximális koncentráció a csapat minden egyes tagjától. Lesz néhány új elemünk, melyeket kipróbálunk pénteken – ugyanúgy, mint minden hétvégén.”