Alonso szerint nem sok előzés lesz Miamiban - F1VILÁG.HU

Alonso szerint nem sok előzés lesz Miamiban

HIRDETÉS
Fernando Alonso szerint könnyen lehet, hogy nem bővelkedik majd előzésekben a Forma-1-es Miami Nagydíj, az újraaszfaltozott versenypályán ugyanis nagyon nehéz dolguk van a versenyzőknek.
action, TS-Live, Miami International Autodrome, GP2305a, F1, GP, USA
Fernando Alonso, Aston Martin AMR23
HIRDETÉS

A királykategória mezőnye másodszor vendégeskedik az amerikai versenyhelyszínen, a pályát pedig a tavalyi problémák után teljesen újraaszfaltozták. Fernando Alonso szerint javult ugyan a helyzet, ám mivel egyetlen versenyív van, előzni rendkívül nehéz lesz majd a futamon.

„Tavaly feltörtek a kövek az aszfaltból, most úgy tűnik, legalább egyben maradt a pénteki edzéseken. Ez jó hír!” – mondta a spanyol versenyző, amikor az újraaszfaltozott pályáról faggatták.

„Ám sajnos, mivel nincsenek betétversenyek, nincs F2 vagy F3, mi vagyunk az egyetlenek, akik tisztítjuk az ideális ívet, szóval a versenyvonalon kívül nagyon piszkos a pálya. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy nem sok előzés lesz vasárnap, hiszen csak egyetlen szűk ideális ív van. Ez van.”

„Szerettünk volna több kört megtenni, de ott volt a végén a piros zászló is. Próbáltunk minden szükséges információt begyűjteni a gumikról, amit sikerült is megtenni, egy jó stratégiát kell találnunk vasárnapra.”

Alonso az 5. legjobb idővel zárta a miami nyitónapot, a szabadedzések után pedig beszélt arról is, mivel az előzés nehéz lehet vasárnap, az időmérőnek különösen nagy jelentősége lesz ma.

„Hogyne! Jó lenne a mezőny elejéből rajtolni – meglátjuk, mire leszünk képesek az időmérőn, általában a versenytempó az erősségünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!