Alonso kétévnyi kihagyás után tért vissza a száguldó cirkuszba – azzal a csapattal, mellyel annak idején, 2005-ben és 2006-ban világbajnok tudott lenni.
Azóta persze sok minden változott, Alonso ráadásul Esteban Ocon személyében egy pokolian gyors csapattársat kapott, aki idén eddig Bahreinben és Imolában is gyorsabbnak bizonyult az időmérőn.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Motorsport.com című lapnak nyilatkozva Alonso a minap arról beszélt, lenyűgözőnek tartja azt, ahogy Ocon hozzááll a munkához.
HIRDETÉS
„Határozottan le vagyok nyűgözve, és örülök, hogy Esteban a csapattársam!” – mondta a kétszeres F1-es bajnok.
HIRDETÉS
„Ő egy nagyon profi autóversenyző, nagyon keményen dolgozik – nemcsak itt, de a szimulátorban is. Sok mindenen osztozunk. Míg egyikünk a szimulátorban ül, próbálunk kapcsolatban lenni, és azért dolgozunk, hogy jobb autónk legyen.”
„Tudom, hogy rendkívül elkötelezett a csapat munkája iránt. Mindkét versenyző számára jó az, ha egy olyan csapattársa van, aki nagyon keményen dolgozik – és ő így tesz.”
„Ugyanakkor viszont az ember olyan gyors akar lenni, mint a csapattársa, sőt, egy kicsit mindig gyorsabb. Az imolai időmérőn ez nekem nem jött össze, de legközelebb újra megpróbálom.”
HIRDETÉS




