Az egyik legnagyobb változás, hogy a sanghaji pályát teljesen újraaszfaltozták, így a pilóták és a mérnökök egyetlen szabadedzés alatt kell, hogy feltérképezzék az új burkolat viselkedését. A sanghaji veersenypályán tavaly nyáron kapott új burkolatot a teljes versenyív és a bokszutca. Az új felület várhatóan simább lesz, mint korábban, azonban a változó tapadás miatt a pálya fejlődése igen gyors lehet az első köröktől kezdve.
Az év első sprintfutama
Emellett a hétvége különleges formátumban zajlik, hiszen az idény első sprintversenyét rendezik Sanghajban. Ez azt jelenti, hogy pénteken mindössze egyetlen órányi szabadedzés áll a csapatok rendelkezésére, mielőtt a nap későbbi szakaszában megrendezik a sprintkvalifikációt, amely meghatározza a szombati rövidtávú futam rajtrácsát.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A kínai versenyhétvégét szokatlanul korán, márciusban tartják az idei F1-es programban, amikor a helyi átlaghőmérséklet ritkán haladja meg a 18°C-ot. Az előrejelzések szerint azonban idén melegebb idő várható, pénteken már 20°C felett lesz a hőmérséklet, szombaton pedig akár 26°C-ig is emelkedhet. Ez fontos tényező lehet a gumikopás szempontjából.
HIRDETÉS
A gumikeverékek
A Kínai Nagydíj hétvégéjén a Pirelli a C2-es (kemény), C3-as (közepes) és C4-es (lágy) keverékeket biztosítja a csapatok számára, ugyanazt a kombinációt, amelyet a tavalyi szezonban is használtak. Fontos azonban megjegyezni, hogy az idei keverékek jelentősen eltérnek a tavalyiaktól, különösen a C2-es abroncs, amely most lágyabb, és így közelebb áll a C3-as közepes gumihoz.
HIRDETÉS
A sprintformátum miatt eltérő gumielosztás van érvényben:
- 2 szett kemény (C2)
- 4 szett közepes (C3)
- 6 szett lágy (C4)
Ez összesen 12 szett slick-gumi, eggyel kevesebb, mint egy normál hétvégén.
A 2024-es verseny tanulságai
A tavalyi versenyt három megszakítás is befolyásolta – egy virtuális biztonsági autós fázis és két teljes Safety Car-periódus miatt többször is újra kellett tervezni a stratégiákat.
HIRDETÉS
A versenytáv során a legtöbb pilóta kétszer állt ki, azonban voltak, akik egy vagy akár három kiállással is célba értek. Az indulók többsége a közepes gumin rajtolt, és a C3-as keverék teljesítette a legtöbb etapot (46%), míg a legtöbb kilométert a C2-es kemény abroncs bírta ki (57%). A leglágyabb C4-es gumit is többen bevetették, többek között Fernando Alonso, aki ezen teljesítette a leghosszabb etapját.
A sanghaji pálya és DRS-zónák
A 5,451 km hosszú pálya karakterét a kínai „shang” (上) írásjel formája ihlette, amely „felfelé” vagy „felemelkedés” jelentéssel bír.
HIRDETÉS
A pálya különféle kihívásokat kínál:
- Lassú kanyarok: az 1-3-as kombináció, a 6-os és a 14-es kanyar
- Gyors szakaszok: a 7-es és 8-as kanyar közötti összekötő rész
- Hosszú egyenesek: az egyik a rajt-cél vonalat keresztezi, míg a leghosszabb a 13-as és 14-es kanyar között húzódik, több mint egy kilométer hosszan
Az első DRS-zóna 75 méterrel hosszabb, mint tavaly, ami növelheti az előzések számát.
A sprintformátum
A sprintformátumot először 2021-ben, Silverstone-ban vezették be, és azóta 18 ilyen versenyt rendeztek. A műfaj domináns alakja Max Verstappen, aki 11 győzelmet szerzett eddig sprintfutamokon. Tavaly éppen ő nyerte a sanghaji sprintet.
A sprintkvalifikáció három rövidített szakaszból áll:
- SQ1: 12 perc (közepes gumik kötelezőek)
- SQ2: 10 perc (közepes gumik kötelezőek)
- SQ3: 8 perc (lágy gumik kötelezőek)
A sprintversenyen a gumiválasztás szabad, és nincs kötelező bokszkiállás.
Új Pirelli-trófea a sprintkvalifikáció győztesének
A Pirelli egy különleges trófeát mutat be a sprintkvalifikáció győztese számára, amely a gyártó 500. nagydíját ünneplő logót is magán hordozza. Az év során megrendezett mind a hat sprintkvalifikáció után a győztesek nevét egy ezüst plakett őrzi a trófeán. A sanghaji dobogósok pedig egy különleges, piros színű Podium Cap-et kapnak, amely a kínai kulturális hagyományok ihlette dizájn része.
A versenyhétvége programja





