Az aerodinamika jelenti a Ferrari gyenge pontját - F1VILÁG.HU

Az aerodinamika jelenti a Ferrari gyenge pontját

HIRDETÉS

Jelentősen fejlődnie kell aerodinamikai téren a Ferrari Forma-1-es csapatának 2017-ben, ha fel akarja venni a versenyt riválisaival – nyilatkozta Sergio Marchionne, az olasz istálló elnöke.


Jelentősen fejlődnie kell aerodinamikai téren a Ferrari Forma-1-es csapatának 2017-ben, ha fel akarja venni a versenyt riválisaival – nyilatkozta Sergio Marchionne, az olasz istálló elnöke.

A Ferrari idén nemcsak a Mercedesszel, hanem a Red Bull Racinggel szemben is alulmaradt, Marchionne szerint pedig ennek legfőbb oka, hogy folyamatosan lemaradtak a fejlesztési versenyben a rivális istállókhoz képest.

„A legfontosabb felismerés, amit a csapatunk tett az idei szezon során, hogy két dologgal kapcsolatban komoly lemaradásban vagyunk: az egyik nyilvánvalóan a pályán mutatott teljesítmény, a másik pedig, ami szerintem fontosabb, hogy a többi csapat gyorsabban tud változtatni” – mondta a szakember.

„Láthattuk, hogy a szezon elején a Red Bull papíron nem tudta megfogni a Ferrarit, az évad végére pedig egyértelmű vetélytársakká váltak. És nem az erőforrás miatt történt ez, hanem az aerodinamika, illetve a kasztni tekintetében elvégzett munka miatt.”

„És ez rámutatott a legnagyobb hézagra a Ferrari fejlesztési stratégiájában. Megpróbáljuk orvosolni ezt a problémát. Ez nem azt jelenti, hogy a motorra nem tekintünk létfontosságúként, a munka mindkét fronton folytatódik. De azt gondolom, a legfőbb probléma, amit fel kell ismernünk a 2016-os év után, hogy lemaradásunk van az aerodinamikai fejlesztések tekintetében, és ezt megpróbáljuk megoldani – amilyen hamar csak lehet.”

Sokan úgy tartják, 2017-ben nem a Ferrari, hanem a Red Bull lesz a Mercedes legfőbb kihívója, Marchionne szerint azonban lehetetlen megjósolni, miképp alakulnak az erőviszonyok.

„Szerintem lehetetlen jósolgatni 2017-re. Az egyetlen dolog, amit garantálni tudok, hogy minden követ megmozgatunk. És készülünk az autó évközi fejlesztésére is, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy fenntartsuk a versenyképességünket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!