Az FIA nem vizsgálja újra a Mercedesek balesetét - F1VILÁG.HU

Az FIA nem vizsgálja újra a Mercedesek balesetét

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nem kíván újra vizsgálatot indítani Nico Rosberg és Lewis Hamilton vasárnapi balesetével kapcsolatban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).


Nem kíván újra vizsgálatot indítani Nico Rosberg és Lewis Hamilton vasárnapi balesetével kapcsolatban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A Mercedes versenyzői a futam második körében ütköztek össze, amikor Rosberg a Les Combes nevű kanyarban megpróbálta visszaelőzni csapattársát. A manőver közben a német versenyző autójának első szárnyával kivágta Hamilton bal hátsó abroncsát, ami miatt az angol végül nem tudott pontot szerezni a futamon.

Rosberg így 29 pontosra növelte előnyét az összetettben – miután másodikként intette le a kockás zászló –, a versenybírók pedig nem büntették a bajnoki éllovast.

Az eset után a Mercedes vezérkara összeült a versenyzőkkel, ezt követően pedig Hamilton úgy nyilatkozott, Rosberg bevallotta, szándékosan okozta a balesetet.

„Gyakorlatilag kijelentette, hogy szándékos volt. Azt mondta, elkerülhette volna. Azt mondta, azért csinálta, hogy megmutassa!” – mondta a 2008-as világbajnok.

Az FIA stewardjai a futam közben megvizsgálták az esetet, ám mivel versenybalesetnek minősítették azt, nem helyeztek kilátásba szankciót. Hamilton legutóbbi nyilatkozata – miszerint Rosberg bevallotta, elkerülhette volna a balesetet – rögtön spekulációkat indított el, melyek szerint az FIA újra kivizsgálhatja az ügyet.

Az FIA Nemzetközi Sportkódexének 13.10-es cikkelye lehetőséget is biztosít erre, amennyiben új bizonyítékokra derül fény, a sportot irányító testületnél azonban nem gondolják úgy, hogy Rosberg kijelentése – illetve Hamilton nyilatkozata – bármiben is változtatna a stewardok álláspontján.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke ráadásul később azt mondta, Hamilton félreértelmezte Rosberg szavait.

„Nico arra gondolt, hogy Lewisnak kellett volna helyet hagynia, és hogy ezt ő nem tette meg” – mondta a szakember.

Hirdetés

„Szóval nem értettek egyet egy nagyon heves vitában, de nem volt szándékos a baleset. Ez nonszensz.”

Az FIA akkor vizsgálná csak ki újra az ügyet, ha Hamilton formális tiltakozást nyújtana be csapattársa ellen és újabb vizsgálatot kérne – ez azonban nagy valószínűséggel nem fog megtörténni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!