Bottas: Jobb leszek Melbourne-ben, mint a teszteken - F1VILÁG.HU

Bottas: Jobb leszek Melbourne-ben, mint a teszteken

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az előszezoni teszteken mutatott formája még egyáltalán nem mutatja meg azt, mire is képes – ezt nyilatkozta a minap a Mercedes újonnan szerződtetett versenyzője, Valtteri Bottas.


Az előszezoni teszteken mutatott formája még egyáltalán nem mutatja meg azt, mire is képes – ezt nyilatkozta a minap a Mercedes újonnan szerződtetett versenyzője, Valtteri Bottas.

A finn versenyző Nico Rosberg helyét vette át a német istállónál, így idén Lewis Hamilton csapattársaként kell helytállni a Forma-1-ben.

Niki Lauda, a Mercedes nem ügyvezető elnöke a barcelonai tesztek után úgy nyilatkozott, Bottas még néhány tizeddel lassabb csapattársánál, a finn pedig azt mondja, szerinte is több van még benne.

„Amikor először beleültem az új autóba, ahogy vártam, még hozzá kellett szoknom mindenhez” – mondta Bottas.

„Az autó teljesen másképp viselkedett, mint az, amihez hozzászoktam. De minden nap sikerült fejlődnöm a hosszú- és rövid etapokon egyaránt. A teszt vége felé már egyre kényelmesebben éreztem magam az autóban.”

„Hamarosan minden kiderül, de én úgy érzem, hogy idén rendkívül gyors ütemben fejlődök majd. Úgy érzem, valahányszor beleülök az autóba, egyre jobb vagyok, és egyre kényelmesebben érzem magam benne.”

Bottas elárulta, pontosan tudja, le kell nyűgöznie a Mercedest, ha 2018-ra is meg akarja tartani a helyét.

A finn mindazonáltal kifejtette, nem érez extra nyomást magán, és attól sem fél, hogy vízhordó lesz Hamilton mellett.

„Nem érzem így. A Mercedesnél nincs első számú versenyző, vagy másodhegedűs, szóval rajtam múlik, hogy teljesítek-e. Amíg tesztem a dolgom, és úgy teljesítik, ahogy ezzel az autóval kell, addig jók vagyunk. És tudom, hogy képes vagyok rá.”

Hirdetés

„Számomra ez egy óriási lehetőség. És persze egy hatalmas kihívás is. Kétségtelen, hogy bizonyítanom kell sokaknak, a csapatnak is. De én pozitívan nézem a dolgokat. Ez egy nagy lehetőség pályafutásom szempontjából, hiszen a győzelmekért – és remélhetőleg a világbajnoki címért – harcolhatok.”

A finn a szezon első versenyére készülve hozzátette, kíváncsian várja, hogy a Ferrari meg tudja-e ismételni előszezoni formáját Melbourne-ben.

„Azt gondolom, a Ferrari nagyon erős. Úgy tűnik, kiválóan alakult a tél számukra. Igazán érdekes tempót mutattak a teszteken, és kétségkívül kemény ellenfélnek bizonyulnak majd.”

„Azt hiszem, remek csomagjuk van, érdekes lesz tehát látni, hogy fekszik-e majd nekik Melbourne, vagy, hogy lesznek-e fejlesztéseik.”

„Szoros csatára számítunk – legalábbis a szezon elején. És aztán a fejlesztések miatt egy hosszú év vár ránk. Az új szabályok miatt igazi fejlesztési verseny lesz. Szoros lesz, ez biztos. És bármilyen tempóval is rukkolnak elő a csapatok Melbourne-ben, az ötödik versenyen már más lesz a helyzet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!