Chandhok benyújtaná a számlát a Ferrarinak - F1VILÁG.HU

Chandhok benyújtaná a számlát a Ferrarinak

HIRDETÉS
Pénteken hallgatta meg a Ferrari Forma-1-es csapatának képviselőjét, Laurent Mekiest a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírói testülete, miután az olasz istálló Sebastian Vettel kanadai büntetésének felülvizsgálatát kérte.
Fotó: Twitter / Karun Chandhok

Mekies még a meghallgatás előtt újságírói kérdésre azt mondta, „fajsúlyos bizonyítékokkal” tudják alátámasztani, hogy Vettelt jogtalanul büntették meg.

A versenybírók végül a pénteki meghallgatást követően úgy döntöttek, a bemutatott bizonyítékok nem érdemesek arra, hogy újranyissák a Vettel-ügyet.

Pedig a Ferrari tényleg mindent megtett: telemetriai adatokkal, versenyzői nyilatkozattal, kamerafelvételekkel felszerelkezve érkezett a meghallgatásra, sőt, még az egykori F1-es versenyző, Karun Chandhok Sky Sportsnak adott elemzését is bizonyítékként hozták fel.

Erre vonatkozóan a stewardok úgy reagáltak, Chandhok elemzése az ügyben „nem szignifikáns és releváns, hiszen az egy harmadik fél véleményét képezi”.

Chandhok aztán az ügy lezárását követően a Twitteren üzent a Ferrarinak.

„Szóval, küldhetem a számlát, Ferrari? Úgy értem, a jogászok is küldik a csekket, akár megnyeritek az ügyet, akár nem, szóval…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!