Coulthard rekordot állíthat fel a Hungaroringen - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Coulthard rekordot állíthat fel a Hungaroringen

ADVERTISEMENT

A Renault vezetése úgy döntött, engedélyezi David Coulthard számára, hogy a már két futamhétvégét teljesített erőforrásával kezdje meg a hétvégi Magyar Nagydíjat.

Bár a szabályok szerint egy motornak csak két egymást követő versenyhétvégét kell kibírnia, a Renault vezetése úgy döntött, taktikai megfontolásból azzal a motorral küldi pályára Coulthardot a magyar futamon, melyet Silverstone-ban, és Hockenheimben is használt.

Ez nem csak azt jelenti, hogy más motorciklusban lesz, mint csapattársa, Mark Webber, hanem azt is eredményezi, hogy biztosan más motorral versenyezhet majd Belgiumban és Olaszországban, a két motorgyilkos pályán.

„Először is V8-as motorja nem teljesített olyan sok kilométert, és nem aggódunk annak megbízhatósága miatt” – mondta Fabrice Lom, aki a Renault munkáját irányítja a Red Bull Racing istállónál.

„Ezzel lehetővé válik, hogy két versenyzőnk más motorstratégiával fusson, így nem kell mindent egy lapra feltennünk. Ez a döntés logisztikai szempontból is segítségünkre lesz majd a szezon hátralévő részében.”

„Végül, de nem utolsó sorban pedig Davidnek nem kell azonos motort használnia Spában és Monzában, amely a két legmegterhelőbb verseny a motorok számára a versenynaptárban” – tette hozzá Lom.

HIRDETÉS

A legfrissebbek

Coulthard rekordot állíthat fel a Hungaroringen
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet