De la Rosa aggódik a gumimelegítők hiánya miatt - F1VILÁG.HU

De la Rosa aggódik a gumimelegítők hiánya miatt

HIRDETÉS

Pedro de la Rosa szerint a Bridgestone-nek és a csapatoknak még rengeteg munkájuk lesz, hogy megtalálják a megfelelő slick keverékeket a 2009-es idényre, ugyanis a gumimelegítők betiltásával bonyolódik a helyzet.


Pedro de la Rosa szerint a Bridgestone-nek és a csapatoknak még rengeteg munkájuk lesz, hogy megtalálják a megfelelő slick keverékeket a 2009-es idényre, ugyanis a gumimelegítők betiltásával bonyolódik a helyzet.


A jövő évtől tilos lesz a gumimelegítők használata, amikor a slick gumik ismét bevezetésre kerülnek a Forma-1-ben.

Emellett a leszorító erő drasztikusan csökken, amely szintén megnehezíti a versenyzők dolgát a futamokon.

Egyesek már korábban is aggodalmukat fejezték ki a gumimelegítők betiltása miatt, ugyanis a hideg abroncsokkal nagyon nehéz pályán tartani az autókat, nem is beszélve arról, hogy hosszú időbe telik, míg üzemi hőfokra hevülnek a gumik.

A csapatok először tavaly decemberben próbálhatták ki a Bridgestone sima felületű abroncsait a spanyolországi Jerezben, ahol szintén sokat küszködtek az első körökben. A japán nagyvállalat éppen ezért új keverékeket fejlesztett ki, melyeket ezen a héten próbálhatnak ki először a csapatok.

Pedro de la Rosa a tesztek első napján a 2009-es szabályoknak megfelelő leszorító erő szinttel és az előmelegítetlen slick gumikkal kezdte meg a munkát Barcelonában. A McLaren Mercedes spanyol tesztpilótája bevallotta, a gumik sokat fejlődtek a jerezi teszt óta, azonban hozzátette, még sok munka vár rájuk, hogy javítsanak a biztonságon.

“A Bridgestone mindent megtesz annak érdekében, hogy abroncsai alacsony hőmérsékleten is működjenek, mert a jövő évtől nem használhatunk gumimelegítőket” – mondta de la Rosa Barcelonában.

“Jerezben rengeteg problémánk volt azzal, hogy megfelelően felmelegítsük a gumikat a melegítők nélkül. Ezen a héten már sokkal jobb a helyzet, de még mindig nem egyszerű, pedig a Bridgestone új keverékeket készített.”

Hirdetés

“Az első kör nagyon lassú és veszélyes. Vannak autók, amelyek versenysebességen hajtanak, mások viszont a boxból kijőve még nagyon lassúak. Ezek az autók olyanok, mint a mozgó sikánok. Ezt a problémát pedig a szabályok generálják. Azonban a Bridgestone komoly előrelépést ért el, és nekünk is javulnunk kell.”

De la Rosa azt is elmondta, hogy legalább két kör kellett ahhoz, hogy üzemi hőfokra hevítse a gumikat, és az sem segített a helyzeten, hogy egy relatíve teljesen más menettulajdonságokkal bíró autóval kellett köröznie.

“Nagyon érdekes volt a helyzet, mert a vezetést segítő elektronika nélkül, alacsony leszorító erővel, és a slick gumikkal teljesen más vezetni az autót, mint amihez hozzá vagyunk szokva” – tette hozzá a spanyol.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!