Domenicali: „Afrika nincs parkolópályán, de még nem tartunk ott” - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Domenicali: „Afrika nincs parkolópályán, de még nem tartunk ott”

Bár egy ideje már rendszeresen szóba kerül, egyelőre még várat magára a Forma-1 visszatérése az afrikai kontinensre – erről beszélt a sportág elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali egy friss nyilatkozatában.
Stefano Domenicali
Fotó: Tóth Zsombor
ADVERTISEMENT

A Forma-1 vezetése korábban többször is jelezte, hogy a sportág globális jelenlétének megerősítése érdekében céljuk, hogy ismét versenyt rendezzenek Afrikában. Legutóbb 1993-ban rendeztek világbajnoki futamot a kontinensen, akkor a dél-afrikai Kyalami adott otthont a futamnak. A sportág irányítói azóta is keresik a lehetőséget a visszatérésre – de a végső döntés még várat magára.

Hivatalos: Visszatér a Forma-1 Törökországba!

„Ez nem a megfelelő szó” – válaszolta Domenicali arra a kérdésre, hogy parkolópályán van-e az afrikai verseny terve. „Mielőtt ezt a lépést megtennénk, három fronton kell garanciákat látnunk: először is olyan beruházásokra van szükség, amelyek túlmutatnak a Forma-1 puszta jelenlétén, és a helyi közösség javát is szolgálják. Másrészt megfelelő infrastruktúrára van szükség – nemcsak egy versenypályára, hanem szállodákra, úthálózatra, repülőterekre. Harmadrészt pedig olyan gazdasági háttérre, amely hosszú távon is képes megtartani egy Forma-1-es eseményt.”

A sportág első embere ugyanakkor hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy teljesen leálltak volna a projekt előkészítésével.

„Nem vagyunk tétlenek – folyamatosan dolgozunk azon, hogy felmérjük, pontosan mi hiányzik még ahhoz, hogy kimondhassuk: rendben, indulhatunk. De még nem tartunk ott.”

HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), valamint a Forma-1 menedzsmentje számára egy afrikai helyszín nem csupán földrajzi szempontból lenne fontos kiegészítése a versenynaptárnak, hanem kulturális és társadalmi jelentőséggel is bírna. Ennek ellenére a megvalósítás továbbra is számos kihívással néz szembe.

Nyitókép: Tóth Zsombor

Domenicali: „Afrika nincs parkolópályán, de még nem tartunk ott”
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”