Dráma: Alonso nem állhat rajthoz az Indy 500-on! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Dráma: Alonso nem állhat rajthoz az Indy 500-on!

Nem vehet részt a hétvégi indianapolisi 500 mérföldes megmérettetésen a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso.
McLaren, Fernando Alonso, IndyCar, Indianapolis 500, 2019
Fotó: IndyCar
ADVERTISEMENT

A spanyol versenyző a McLaren színeiben szeretett volna elindulni a legendás versenyen – pályafutása során már másodszor –, ám az elmúlt hét rendkívül nehezen alakult ő és csapata számára, egész egyszerűen ugyanis nem találták a megfelelő tempót.

Alonso így a szombati, első időmérős napon nem tudta kvalifikálni magát a versenyre, és ugyancsak elbukott vasárnap, amikor az utolsó 3 rajthely sorsáról született döntés.

Vasárnap összesen 6 versenyző próbálkozhatott még meg azzal, hogy kvalifikálja magát az Indy 500-ra: köztük volt Alonso is. A kétszeres F1-es bajnok harmadikként gurult pályára, 227,353 mérföld/órás átlagot futott, mellyel akkor James Hinchcliffe mögé, a második helyre került.

Később azonban érkezett Sage Karam, majd Kyle Kaiser is, akik gyorsabbak voltak a spanyolnál, így eldőlt, hogy Alonso nem indulhat el a jövő vasárnapi versenyen.

HIRDETÉS

Vasárnap döntöttek egyébként az első 9 rajtpozícióról is: a pole-t végül Simon Pagenaud szerezte meg, mellőle az első sorból Ed Carpenter és Spencer Pigot rajtolhat majd.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

Dráma: Alonso nem állhat rajthoz az Indy 500-on!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján