Egyelőre nem változott a jövő évi versenynaptár - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Egyelőre nem változott a jövő évi versenynaptár

ADVERTISEMENT

Ugyan két verseny megrendezése továbbra is kétséges, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) által szerdán kiadott jövő évi versenynaptárban semmi változás nem történt a legutóbbi módosítás óta.

Mint ismert, az Austini Nagydíj, valamint a bahreini viadal helyzete is bizonytalan: előbbi esetében az anyagiak okoznak komoly problémát, míg a szigetországban továbbra is folynak a zavargások. Vasárnap a brit nagykövetség épülete előtt robbant pokolgép.

Az FIA Motorsport Világtanácsa nyár végén adta ki a tervezett versenynaptárat, melyben összesen húsz helyszín szerepel. Habár a fent megnevezett két verseny sorsa továbbra is bizonytalan, a WMSC nem változtatott a jövő évi tervezeten, így a szezon március 18-án, Ausztráliában rajtol majd, míg az évadzárót november 25-én tartják Brazíliában.

A Magyar Nagydíj július 27-29. között kerül megrendezésre a Hungaroringen.

A 2012-es versenynaptár ide kattintva tekinthető meg!

HIRDETÉS
Egyelőre nem változott a jövő évi versenynaptár
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján