Eltűnik néhány rázókő a szingapúri pályáról - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Eltűnik néhány rázókő a szingapúri pályáról

ADVERTISEMENT

A Szingapúri Nagydíj szervezőinek kemény éjszakájuk volt, hiszen jelenleg is dolgoznak a pálya kerékvetőin, amik komoly problémákat okoztak a pénteki szabadedzéseken.

Az első edzést fél órával el kellett csúsztatni, ugyanis a plasztik kerékvetők elmozdultak a helyükről, és a pályára kerültek, illetve további problémák léptek fel a második tréningen.

Éppen ezért az FIA a szervezőkkel együtt mindent megtesz azért, hogy elkerülje a további problémákat, és módosításokat hajt végre a pályán még a harmadik szabadedzés előtt.

A jelenlegi terv az, hogy a hármas és a hetes kanyarban teljesen eltüntetik a kerékvetőket, és helyükre burkolatfestést fognak elhelyezni, ezzel jelezve a versenyzőknek, hogy nem vághatják át az ívet.

A tizennégyes kanyarban teljesen eltűnik a rázókő, míg a tízes és a tizenhármas kanyarban is módosítások lesznek a további problémák elkerülése végett.

HIRDETÉS

Az FIA azonban rugalmas, és már most jelezte, hogy csak a harmadik szabadedzés előtt fogja informálni a csapatokat a végleges módosításokról, így a terv némileg még változhat az elkövetkező órákban.

Eltűnik néhány rázókő a szingapúri pályáról
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján