Több évre szóló megállapodást kötött a Ferrarival a Sauber Forma-1-es csapata, így biztos, hogy a svájci istálló jövőre is az olaszok erőforrásait használja majd a királykategóriában.
A Sauber csütörtökön jelentette be, hogy bár korábban megállapodott a Hondával, 2018-tól mégsem használják majd a japánok V6-os motorjait.
A döntést a felek azzal indokolták, hogy eltérő nézeteket vallanak a jövővel kapcsolatban, és mivel szerződésüket még nem véglegesítették, közös megegyezéssel felbontották előzetes megállapodásukat.
A Ferrari aztán pénteken megerősítette, 2018-ban is motorokat szállítanak a Saubernek, miután több évre szóló szerződést írtak alá a hinwili istállóval.
A Ferrarival egyidőben a Sauber is sajtóközleményben jelentette be a megállapodást, és megerősítette azt is, hogy 2018-tól már a legújabb Ferrari-motort használhatják a Forma-1-ben.
„Meggyőződésem, hogy közösen olyan eredményeket érhetünk el, mely jól tükrözi a szenvedélyünket és az elkötelezettségünket a Sauber csapatánál” – mondta Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke.
A Sauber egyébként először 1997-ben lépett szövetségre a Ferrarival.