Ferrari: Räikkönen visszatérése olyan, mint Laudáé - F1VILÁG.HU

Ferrari: Räikkönen visszatérése olyan, mint Laudáé

HIRDETÉS

Niki Laudáéval állította párhuzamba Kimi Räikkönen Forma-1-es visszatérést a Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo, aki szerint a finn versenyző új emberként térhet vissza jövőre Maranellóba.


Niki Laudáéval állította párhuzamba Kimi Räikkönen Forma-1-es visszatérést a Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo, aki szerint a finn versenyző új emberként térhet vissza jövőre Maranellóba.

Räikkönennek 2009 végén intett búcsút az olasz istálló, hogy a kiábrándító szezont követően helyet csináljon a Renault-tól érkezett Fernando Alonsónak.

A „Jégember” akkor úgy döntött, elköszön a Forma-1-től, kétévnyi távollét után azonban a Lotus színeiben visszatért, jövőre pedig már újra a Ferrarinál versenyezhet.

Luca di Montezemolo szerint a finn pilótával ugyanaz történt meg, ami annak idején Niki Laudával, aki 1979-ben búcsút intett a Forma-1-nek, 1982-ben azonban visszatért a McLarennel, két évvel később pedig megszerezte harmadik bajnoki címét is.

„Räikkönen esete ugyanolyan, mint Laudáé” – mondta a presidente az olasz Gazzetta dello Sport című lapnak nyilatkozva.

„Egy ponton Niki azt mondta, «elég volt», mert már nem bírta tovább. Azért beszéltem korábban Kimi ikertestvéréről, mert az a versenyző, akit szerződtettünk, nem ugyanaz, mint akit kirúgtunk.”

„A pihenő jót tett neki, nagyszerű visszatérést produkált, futamot nyert, és rengeteg versenyt befejezett.”

A Ferrari elnöke hozzátette, jövő évi versenyzői összeállításuk kiválasztásakor szerettek volna megbizonyosodni arról, hogy nem bánják meg Felipe Massa elküldését.

„Egy olyan versenyzőt akartam, akinek az érkezésével nem bánom meg, hogy elküldöm Massát. Márpedig ő ilyen.”

„Győzelmeket, következetességet és dobogós eredményeket kértem Räikkönentől. Alonso az első, aki profitálhat az ő érkezéséből. Nagyon örülök, hogy Kimi visszatér hozzánk, a Ferrari tagjai nagyon lelkesek voltak a hír hallatán, hiszen szép emlékeket hagyott hátra.”

Hirdetés

Di Montezemolo kifejtette, Räikkönen érkezése a legkevésbé sem destabilizálja majd a gárda spanyol versenyzőjét, Fernando Alonsót.

„Nem vagyunk olyan mazochisták, hogy szerződtetünk egy versenyzőt anélkül, hogy tájékoztatnánk Alonsót” – fogalmazott di Montezemolo.

„Fernandót tájékoztattuk a Räikkönennel kapcsolatos döntésről, egyrészt azért, mert egy fiatal versenyző szerződtetése nem adott volna nekünk annyi bizonyosságot a 2014-es szezon komplexitása révén.”

„Manapság Räikkönen a legerősebb Alonsóval, [Sebastian] Vettellel és [Lewis] Hamiltonnal együtt. Szóval Alonso az, aki a leginkább elégedett Räikkönen érkezésével.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!