Győzelem Monacóban? Az Aston Martinnál reálisan látják esélyeiket! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Győzelem Monacóban? Az Aston Martinnál reálisan látják esélyeiket!

Nem feltétlenül gondolkodik győzelemben az Aston Martin Forma-1-es csapata, bát kétségkívül lehetnek olyan helyszínek, ahol különösen erősek lehetnek Fernando Alonsóék.
action, Miami International Autodrome, GP2305a, F1, GP, USA
Fernando Alonso, Aston Martin AMR23
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

A brit istálló elképesztő formában kezdte a 2023-as Forma-1-es szezont: bár a Red Bull uralmát ők sem tudták megtörni, Alonso a szezon eddigi öt versenyén négy dobogós eredményt szerzett, sokan pedig úgy tartják, az Aston Martin idén első győzelmét is megszerezheti majd. Erre pedig akár a hétvégi Monacói Nagydíjon is esély kínálkozhat, a szűk utcai pályán ugyanis nem feltétlenül a megszokott erőviszonyok szoktak érvényesülni.

Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows viszont azt mondja, fontos, hogy reálisan lássák a saját helyzetüket – márcsak azért is, mert a Red Bull elképesztő dominanciát mutatott eddig.

„Imádnám, ha azt mondhatnám, hogy a győzelem lehetséges idén, és nyilvánvalóan vannak olyan pályák, melyeken nem feltétlenül a megszokott erőviszonyok érvényesülnek, mivel az autóknak olykor vannak egyedi karakterisztikáik, például Monaco esetében” – idézi a szakember szavait a RacingNews365.com című internetes portál. „De őszintén szólva szerintem reálisan látjuk a helyzetünket, és azt, hogy hol tartunk jelenleg.”

„Mi tényleg arra fókuszálunk, hogy maximalizáljuk azt a teljesítményt, amit ki tudunk hozni az autóból a lehető legrövidebb idő alatt – és aztán meglátjuk, ez milyen eredménnyel jár. Észben kell tartanunk azt, hogy hogyan is állunk a Red Bullhoz képest.”

HIRDETÉS

„Vannak területek, melyeken meglehetősen erősek vagyunk, viszont minden egyes pályára optimalizálnunk kell a versenyautónkat. Ez azt jelenti, hogy olykor lehetnek olyan aspektusok, akár lassú, akár gyors kanyarokról beszélünk, melyek nem annyira erősek, mint néhány ellenfelünk esetében.”

„A Red Bull koncepciója egy kicsit régebb óta érlelődik, mint a miénk – mi nyilvánvalóan egy teljesen más koncepciót választottunk a tavalyi év elején, szóval még dolgozunk ezen, és úgy gondoljuk, hogy igazán nagy lépést tettünk meg idén. És még nagy út vár ránk, és nem is szeretnék rámutatni egyetlen konkrét területre – egyszerűen mindenben fejlődnünk kell.”

Az Aston Martin jelenleg a 2. helyet foglalja el a konstruktőrök versenyében, Fallows pedig úgy látja, az igazán örvendetes, hogy a csapat AMR23-as kódjelű versenyautója minden területen erősnek mutatkozik.

„Nem feltétlenül gondolom azt, hogy az autónknak bizonyos területeken különleges erősségei vannak” – magyarázta Fallows. „Sikerült egy olyan autót generálnunk, mely sokra képes a különböző területeken, szóval úgy tudjuk hangolni, hogy az optimális legyen az adott pályán.”

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

„Bizonyára vannak olyan területek, melyekre fókuszálunk aerodinamikai és mechanikai szempontból, mivel úgy gondoljuk, hogy fejlődni tudunk, de őszintén szólva nem gondolom azt, hogy pillanatnyilag jelentős gyengeségei vannak az autónknak. Szeretnénk építeni erre a sebességre, és folytatni ezzel a filozófiával.”

Győzelem Monacóban? Az Aston Martinnál reálisan látják esélyeiket!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján