Győzelemre Verstappen sem számított - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Győzelemre Verstappen sem számított

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője „hihetetlenül boldog”, hogy sikerült megszorongatniuk a Mercedest, és így megnyerhette a 70. évforduló Nagydíját.
NORTHAMPTON, ENGLAND - AUGUST 09: Race winner Max Verstappen of Netherlands and Red Bull Racing celebrates on the podium during the F1 70th Anniversary Grand Prix at Silverstone on August 09, 2020 in Northampton, England. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Fotó: Red Bull Racing
ADVERTISEMENT

Verstappen a 4. helyről vágott neki a 70. évforduló Nagydíjának, ám már az időmérőn egészen eltérő stratégiát választott a Red Bull, mint a többiek: a holland a kemény keverékkel teljesítette leggyorsabb körét a Q2-ben, így ezekkel az abroncsokkal kellett elrajtolnia. 

A holland szombaton is úgy nyilatkozott, hogy rendkívül bizakodó a stratégiájukat illetően, és mindenképp pozitívumként élte meg, hogy ők az egyetlenek, akik az élmezőnyből ezt a taktikát választották. 

A terv pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt még annál is többet értek el vele: Verstappen mindkét Mercedest megelőzve megnyerte a versenyt. 

„Nem vártam ezt, de az első etap után úgy tűnt, nagyon jók vagyunk az abroncsainkkal” – mondta Verstappen. „Természetesen kérdés volt, hogy a Mercedes hogy teljesít majd a kemény gumikon. Jó volt a tempónk, és egyáltalán nem volt gondom az abroncsokkal. Csak nyomtuk.”

Hadjar nem ijedt meg a Red Bull „átkától”: „Ha elhiszem, hogy jó vagyok, akkor jó vagyok”

HIRDETÉS

„Természetesen hihetetlen eredmény, hogy nyertünk itt, minden jól működött. Hihetetlenül boldog vagyok.”

„Eddig nem igazán volt esélyünk ellenük, és most láthattam, hogy meg tudjuk őket szorongatni. Megpróbáltam nyomást helyezni rájuk, ki kellett állniuk, én pedig a saját tempómban tudtam menni.

A legfrissebbek

Győzelemre Verstappen sem számított
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet