Hamilton: Kíváncsi voltam, tudok-e még vezetni! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Kíváncsi voltam, tudok-e még vezetni!

Lewis Hamilton február óta szerdán először ült a Mercedes autójába Silverstone-ban – a brit a csapat kétnapos tesztjén Valtteri Bottas után körözhetett a 2008-as F1-es versenygéppel.
Silverstone Test, Day 2 - Steve Etherington Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

Változó időjárási körülmények között körözött Hamilton szerdán a silverstone-i versenypályán: a brit a szezon előtti barcelonai teszteken ült utoljára F1-es autóban még februárban. 

„Egyszerűen remek érzés volt újra autóba ülni. Nagyon jól szórakoztam” – nyilatkozta Hamilton a tesztelést követően. „Amikor első alkalommal, amikor elhagyod a garázst, megvan ez a bizsergés, és nem számít, hogy hány éve csinálod, mindig újnak és frissnek érzed a dolgot.” 

„Nyilvánvalóan ez egy régebbi autó volt, de így is fantasztikus érzés volt. Erős programot teljesítettünk ma. Valtteri száraz időjárási körülmények között autózott, az én napom vizes pályán kezdődött, szóval elég csúszós volt az aszfaltcsík. De nyilvánvalóan ilyen körülmények között nőttem fel, szóval hozzászoktam. Így is jó érzés volt az autóban ülni.”

Hamilton elmondta, felmerült benne, hogy vajon vissza kell-e szoknia az autóba, de valójában olyan érzés volt számára, mintha előző nap vezetett volna. 

HIRDETÉS

„Nem éreztem, hogy bármikor is abbahagytam volna a vezetést, szóval ez pozitív. Úgy gondolom, minden nagy szünet után – azt hiszem, ez most 103 nap volt – kíváncsiak vagyunk, hogy még mindig tudunk-e vezetni.”

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Jó érzés tudni, hogy természetesen tudok, készen állok, érzem. Remélem, hogy Ti is izgatottak vagytok!” – mondta Hamilton a Mercedes oldalán közzétett videóüzenetben. 

Hamilton: Kíváncsi voltam, tudok-e még vezetni!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján