Hamilton nem akar csatakozni a GPDA-hoz - F1VILÁG.HU

Hamilton nem akar csatakozni a GPDA-hoz

HIRDETÉS

Lewis Hamilton ismét elmondta, senki nem sürgeti, hogy csatlakozzon a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetéhez (GPDA), habár mindössze csak négy pilóta nem tagjai a szervezetnek a jelenlegi mezőnyből.

Lewis Hamilton ismét elmondta, senki nem sürgeti, hogy csatlakozzon a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetéhez (GPDA), habár mindössze csak négy pilóta nem tagjai a szervezetnek a jelenlegi mezőnyből.

Adrian Sutil, Anthony Davidson, és a világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen mellett, Lewis Hamilton sem csatlakozott még a GPDA-hoz, jóllehet az elmúlt időben többen is kritizálták emiatt a brit versenyzőt.

“Nagyon meg vagyok lepve, és egyben csalódott is vagyok, hogy Lewis még nem csatlakozott a GPDA-hoz. A szervezet rengeteget tett a sportért. Nem is értem, hogy Lewis miért nem tag” – mondta a háromszoros világbajnok, Jackie Stewart még a hét elején.

A GPDA újonnan megválasztott elnöke, a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa azonban védelmébe vette a fiatal pilótát, és elmondta, nem erőltetik, hogy mielőbb csatlakozzon a szervezethez.

“Természetesen szeretnénk, ha előbb vagy utóbb Lewis is csatlakozna a GPDA-hoz, ahogy az a három versenyző is, aki jelenleg még nem tagja a szervezetnek” – mondta de la Rosa az Autosportnak.

“Azonban nem kötelezhetjük arra, hogy csatlakozzon hozzánk, és nem is szeretnénk nyomást gyakorolni rá, ugyanis eddig is mellénk állt, mikor bármiféle biztonsági kérdés felmerült a múltban.”

Hamilton is megszólalt az ügyben, és elmondta, semmiféle nyomást nem érez magán, ami a csatlakozásra kényszerítené. A brit pilóta továbbá köszönetet mondott de la Rosának, amiért védelmére kelt.

“Egyelőre elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel” – mondta Hamilton a riportereknek Malajziában. “Jó volt hallani, hogy Pedro a védelmemre kelt a héten, így nem hiszem, hogy bármiféle nyomás lenne rajtam, és csatlakoznom kellene a szervezethez.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!