Hamilton a verseny 23. körében, a zandvoorti pálya 3-as kanyarjában sodródott le, miután elkezdett szemerkélni az eső. A brit ugyan próbálta menteni a helyzetet, autójának jobb elejével azonban végül nekiütközött a korlátnak — így nem tudta befejezni a futamot.
A történtek után a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva beszélt a történtekről „Őszintén szólva nem igazán tudom. Vissza kell majd néznem. Ahogy felmentem a döntött kanyarban, a hátulja kitört, és nem tudtam megfogni.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Hamilton hozzátette, a futam első szakaszában ígéretesnek tűnt a tempója.
HIRDETÉS
„Egy kicsit ideges volt az autó. Azt gondolom, valódi előrelépést tettünk ezen a hétvégén. Az én tempóm egész ígéretesnek tűnt. Közeledtem George-hoz [Russell], és úgy érzem, több autó tempóját is tartani tudtam volna előttem. Nagyon szokatlan, hogy nem fejezek be egy versenyt, és hogy ilyen korán estem ki – ez biztosan nem jó, de ez van.”
HIRDETÉS




