Lépj be az F1Világ Paddockba és kövesd velünk a Francia Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Hamilton: Verstappen idén megnyerheti a bajnoki címet

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője úgy gondolja, jobban kell a pályán végzett munkájukra koncentrálniuk, mint bármikor korábban, a Red Bull ugyanis szerinte képes arra, hogy az idei évben világbajnok legyen.

Habár Hamilton és a Mercedes 3 futam után vezeti a világbajnokságot, ami az erőviszonyokat illeti, előnyük egyáltalán nem egyértelmű: a Red Bull ott van a nyomukban, és ezzel a világbajnok istállónál is tisztában vannak. 

Hamilton elmondta, nem szeretne belefolyni pszichológiai játszmákba, sokkal inkább a pályán zajló csatákra kell koncentrálniuk, és nem engedhetik meg maguknak, hogy ne a fejlődéssel foglalkozzanak.

„Nem kell ezekre a dolgokra koncentrálnom, számomra nem a pszichológiai játszmákról szól a dolog, amit az emberek szívesen néznek” – mondta Hamilton. „Érdekes kívülről látni a kis beszólásokat, de számomra az a fontos, hogy megpróbáljak a legjobb lenni.”

„A pályán adjunk válaszokat” – folytatta a brit. 

„Ez a legszorosabb csata, amit egy ideje láttunk. Max kivételesen jól vezet. Olyan autója és csapata van, ami kétségtelenül képes a bajnoki cím megnyerésére, ha mi nem végezzük a munkánkat.”

2014 óta Hamiltont csak csapattársának, Nico Rosbergnek sikerült legyőznie 2016-ban, míg a Red Bull utoljára 2013-ban nyert bajnoki címet Sebastian Vettellel – azóta pedig nagy esélyük nem is volt arra, hogy Max Verstappennel küzdjenek a világbajnokságért. 

A kérdésre, miben segíti majd őket a bajnoki tapasztalatuk, Hamilton így felelt: „Úgy gondolom, a tapasztalatunk abban segít majd, hogy hogyan teljesítsük a nagydíjakat és hogyan jöjjünk ki a nehéz hétvégéinkből” – mondta Hamilton. 

„A tapasztalat segít, de ennek ellenére el kell végeznünk a munkánkat és minimalizálnunk kell a hibáinkat. A megbízhatóság nagy dolog lesz idén, ahogy láthatjuk, a leggyorsabb körért járó extra pontok is fontosak lesznek év végén.”

A gyenge szezon előtti tesztek ellenére a Mercedes jelenleg 18 ponttal, Hamilton pedig 8 ponttal vezeti a világbajnokságot. 

„Ez nem meglepetés, mert tudom, mire képes a csapat. Van egy jó csomagunk, aminek ugyan megvannak a gyengeségei. Ezen dolgozunk. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy eddig alakultak a dolgok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!