Hamilton vezetési stílusa sok volt a gumiknak - F1VILÁG.HU

Hamilton vezetési stílusa sok volt a gumiknak

HIRDETÉS

Lewis Hamilton vezetési stílusa miatt kellett a McLarennek három kiállásos stratégiát választania a mai versenyre, ugyanis félő volt, hogy megismétlődik a tavalyi eset, és defektet kap jobb első gumija.

Lewis Hamilton vezetési stílusa miatt kellett a McLarennek három kiállásos stratégiát választania a mai versenyre, ugyanis félő volt, hogy megismétlődik a tavalyi eset, és defektet kap jobb első gumija.

A 23 éves versenyző, riválisaival ellentétben három kiállásos stratégiával teljesítette a Török Nagydíjat, ahol Massa mögött a második helyen futott célba.

“A Bridgestone aggódott amiatt, hogy megismétlődik a tavalyi eset, és felrobban a gumim. Ezért változtattunk stratégián, ami miatt nehéz helyzetbe kerültünk a versenyen” – mondta a brit versenyző.

A Bridgestone sajtószóvivője a következőket mondta: “A tavalyi évben problémáink voltak Lewis jobb első abroncsával, amely a vártnál nagyobb terhelést kapott.”

“Nem csak neki voltak gondjai a tavalyi évben, más versenyzők is panaszkodtak, bár az ő problémája volt a legszembetűnőbb. Éppen ezért megváltoztattuk a gumik konstrukcióját, és megerősítettük azokat a téli időszak alatt.”

“Senki nem panaszkodott a gumikra eben az évben, kivéve Lewist. Ő az egyedüli versenyző, aki vélhetően vezetési stílusa miatt, nagyobb terhelést generál a jobb első abroncsokra.”

A Bridgestone vezetése azt javasolta a McLarennek, hogy rövidebb etapokat teljesítsen Hamilton a versenyen, és elővigyázatosságból tervezzen be egy extra kiállást.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!