A Forma-1-ben már idén is 24 futamot tartottak volna, ám még tavaly decemberben a kínai verseny törléséről kellett dönteni, tavasszal pedig a súlyos áradások miatt végül el kellett halasztani az Emilia-Romagna Nagydíjat.
A nemrég kiadott versenynaptár megerősíti, a világbajnoki sorozat jövőre is Bahreinben kezdődik majd, méghozzá meglehetősen korán, február 29. és március 2. között, melyet követően Szaúd-Arábiába és Ausztráliába látogat a mezőny. Fontos változás, hogy a Japán Nagydíjat nem ősszel, hanem április elején rendezik majd, két héttel a Kínai Nagydíj előtt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Érdekesség, hogy Bahreinben és Szaúd-Arábiában szombati versenyt rendeznek majd, hogy tiszteletben tartsák a Ramadánt.
HIRDETÉS
A Magyar Nagydíjat ezúttal is július második felében, egészen pontosan július 19-21. között rendezik meg, és ahogyan arra számítani lehetett, a Belga Nagydíj 2024-re is szerződést kapott. A világbajnokság december 8-án zárul majd Abu Dhabiban. A 2024-es Forma-1-es versenynaptár:
| # | Nagydíj | Pálya | Dátum |
|---|---|---|---|
| 1 | Bahreini Nagydíj | Bahrain International Circuit | március 2. |
| 2 | Szaúd-arábiai Nagydíj | Jeddah Corniche Circuit | március 9. |
| 3 | Ausztrál Nagydíj | Albert Park | március 24. |
| 4 | Japán Nagydíj | Suzuka | április 7. |
| 5 | Kínai Nagydíj | Shanghai International Circuit | április 21. |
| 6 | Miami Nagydíj | Miami International Autodrome | május 5. |
| 7 | Emilia-Romagna Nagydíj | Imola | május 19. |
| 8 | Monacói Nagydíj | Circuit of Monaco | május 26. |
| 9 | Kanadai Nagydíj | Circuit Gilles Villeneuve | június 9. |
| 10 | Spanyol Nagydíj | Circuit de Catalunya | június 23. |
| 11 | Osztrák Nagydíj | Red Bull Ring | június 30. |
| 12 | Brit Nagydíj | Silverstone | július 7. |
| 13 | Magyar Nagydíj | Hungaroring | július 21. |
| 14 | Belga Nagydíj | Spa-Francorchamps | július 28. |
| 15 | Holland Nagydíj | Circuit Zandvoort | augusztus 25. |
| 16 | Olasz Nagydíj | Autodromo Nazionale Monza | szeptember 1. |
| 17 | Azeri Nagydíj | Baku City Circuit | szeptember 15. |
| 18 | Szingapúri Nagydíj | Marina Bay Street Circuit | szeptember 22. |
| 19 | Amerikai Nagydíj | Circuit of the Americas | október 20. |
| 20 | Mexikói Nagydíj | Autodromo Hermanos Rodriguez | október 27. |
| 21 | Brazil Nagydíj | Interlagos | november 3. |
| 22 | Las Vegas-i Nagydíj | Las Vegas Street Circuit | november 23. |
| 23 | Katari Nagydíj | Losail International Circuit | november 31. |
| 24 | Abu Dhabi Nagydíj | Yas Marina Circuit | december 8. |
HIRDETÉS




