Hivatalos: Latifi távozik a Williamstől a szezon végén! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hivatalos: Latifi távozik a Williamstől a szezon végén!

Nem hosszabbítja meg Nicholas Latifi szerződését a Williams Forma-1-es csapata, így a kanadai versenyző a szezon végén távozik a brit csapattól – jelentették be pénteken. Utódjának kiléte még nem ismert.
Nicholas Latifi (CDN) Williams Racing - Bang & Olufsen.
Bahrain Grand Prix, Thursday 17th March 2022. Sakhir, Bahrain.
Fotó: Williams Racing
ADVERTISEMENT

Latifi 2020-ban, a grove-i istálló színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, azóta pedig 55 versenyhétvégén állt rajthoz a csapatnál, a kezdetek óta pedig 7 világbajnoki pontot gyűjtött a Williamsnek.

A patinás istálló már korábban bejelentette, hogy Alexander Albonnak még több évre szóló szerződése van, Latifi kontraktusát azonban nem hosszabbították meg, így a kanadai az év végén távozik a csapattól. Hogy ki veszi át a helyét, arról később tesz bejelentést a Williams.

„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a Williams Racignél: az összes gyárban dolgozónak, és azoknak is, akikkel együtt dolgozom a pályákon” – mondta Latifi. „F1-es debütálásom a pandémia miatt csúszott, de végül elkezdtük Ausztriában, és bár nem értük el azokat az eredményeket közösen, amikben reménykedtünk, fantasztikus utazás volt.”

„A tavaly, Magyarországon megszerzett első pontok olyan pillanatot okoztak, amit soha nem fogok elfelejteni, és különleges emlékeket őrzök meg erről az eltökélt csapatról, amiket magammal viszek pályafutásom következő szakaszára. És tudom, hogy senki sem állít meg minket abban, hogy mindent beleadjunk a szezon végéig.”

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

HIRDETÉS

Latifi helyére többen is jó eséllyel pályáznak, a legnagyobb név kétségkívül Daniel Ricciardo, aki a szezon végén távozni kényszerül a McLaren csapatától. De a brit istálló listáján szerepel Mick Schumacher is, kinek szerződését még mindig nem hosszabbította meg a Haas csapata. A Williams Nyck de Vriesszel is egyeztetéseket folytat: a holland pilóta az Olasz Nagydíjon helyettesítette a vakbélgyulladással küszködő Alex Albont, és első futamán pontokat szerzett. A 27 esztendős versenyző akár a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon is autóba ülhet majd.

A Williams egyébként eredetileg Oscar Piastrit ültette volna autójába 2023-ban, miután megállapodott az ausztrál pilóta sorsáról az Alpine-nal, a fiatal tehetség azonban más utat választott, és jövőre Ricciardo helyét veszi át a McLarennél.

Hivatalos: Latifi távozik a Williamstől a szezon végén!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján