Hivatalos: Mindkét Mercedes rajtbüntetést kapott Bahreinben! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hivatalos: Mindkét Mercedes rajtbüntetést kapott Bahreinben!

George Russell és Andrea Kimi Antonelli is rajtbüntetést kapott a Forma-1-es Bahreini Nagydíj időmérőjét követően — erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
2025 Japanese  Grand Prix, Friday - LAT Images George Russell
Fotó: Mercedes / LAT Images
ADVERTISEMENT

A két versenyző ellen azért indult vizsgálat, mert a bahreini kvalifikáció második szakaszában [Q2] a piros zászlós megszakítást követően úgy sorakoztak fel a bokszutca végén, hogy még nem lehetett tudni, pontosan mikor folytatódik az időmérő. Ezzel megszegték a Nemzetközi Sportkódex vonatkozó cikkelyét, valamint a versenyigazgatói utasítást.

A versenybírók meghallgatták a csapat képviselőit, végül pedig meghozták döntésüket: Russell és Antonelli is egy-egy rajthelyes büntetést kap. A meghallgatáson a csapatot képviselő — és nem mellesleg az utasítást kiadó — Andrew Shovlin azzal védekezett, hogy félreértelmezte a monitoron megjelent „becsült újraindítási időt” a tényleges újraindítási idővel. A szakember azzal védekezett, nem szereztek jogosulatlan előnyt, hiszen elegendő idő állt a csapatok rendelkezésére, hogy teljesítsék köreiket a Q2 végén.

A Mercedes azt is megjegyezte, hogy az istálló sportigazgatója, Ron Meadows jelenleg nincs ott Bahreinben, és általában ő foglalkozik az efféle feladatokkal. A versenybírók elfogadták az érveket, ugyanakkor úgy találták, hogy mindenképpen rajtbüntetést kell kiosztaniuk Russell és Antonelli esetében. Ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a Mercedes nem szándékosan szegett szabályt, egyszerűen hibát követett el a csapat.

A döntés azt jelenti, hogy Russell a 2. rajtkocka helyett a 3. helyről, míg Antonelli a 4. rajtpozíció helyett az 5. kockából vág majd neki a vasárnapi versenynek.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

HIRDETÉS
Hivatalos: Mindkét Mercedes rajtbüntetést kapott Bahreinben!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján