Friss hírek

Horner: Hosszú az út még a Porschéval való megállapodásig

Hosszú folyamat vezet még odáig, hogy a Porsche valóban bevásárolja magát a Red Bull Forma-1-es csapatába – mondja Christian Horner, az istálló csapatfőnöke.

A stuttgarti gyártó és az osztrák F1-es csapat házasságáról már jó ideje tudni lehet, a héten azonban kiderült, a Porsche 50 százalékos tulajdonosa lehet a Red Bull alakulatának. Ezt nem a felek jelentették be, hanem Marokkóban került ki egy ezzel kapcsolatos hivatalos dokumentum, a globális kartellellenes hatóságoknak ugyanis vizsgálniuk kell a fúziót úgy az Európai Unióban, mint ahogy több mint 20, EU-n kívüli országban.

Marokkóban a helyi kormányzati jogszabályok előírják, hogy a kérelmeket a jóváhagyást követően közzé kell tenni, ám úgy tudni, a Porsche és a Red Bull házasságáról szóló dokumentumot véletlenül publikálták. Erre utal az is, hogy a helyi hatóságok weboldaláról azóta már el is tűnt az.

Hirdetés
 

A Red Bull nem csinál titkot abból, hogy szeretne „házasságot kötni” a Porschéval, Christian Horner viszont azt mondja, hosszú út áll még előttük, így a dokumentum által említett augusztus 4-i bejelentés sem valószínű, hogy megvalósul.

„Van néhány teendő, amin túl kell lépnünk, mielőtt a dolgok egyáltalán közel kerülnek ahhoz, hogy előrébb jussunk velük” – mondta a Red Bull-főnök a Hungaroringen.

„Ezek elsősorban arra koncentrálódnak, hogy milyenek lesznek a végleges technikai, sportszakmai és financiális szabályok az új motorok kapcsán. Hogy azok tisztességesek és méltányosak lesznek-e az újonnan érkező, és a jelenlegi szereplők számára. Ez a kirakós első darabja, aminek a helyére kell kerülnie. Tudom, hogy ez olyasvalami, amin az FIA kőkeményen dolgozik. Remélhetőleg a következő pár hétben lesz is eredménye. És ezen a ponton már megpróbálhatunk további egyeztetéseket folytatni a Porschéval.”

„De gyanítom, egy meglehetősen hosszú folyamat lesz. A legalapvetőbb dolog az, hogy milyenek lesznek a 2026-os szabályok, és elég vonzóak-e ahhoz, hogy egy Porsche vagy egy Audi megérkezzen a Forma-1-be.”

Horner arról is beszélt, fontos, hogy a Porsche illeszkedjen a „Red Bull filozófiájába”, és kiemelte azt is, hosszú távú partnert keresnek.

„Még tényleg csak egyeztetünk, és rengeteg minden múlik a szabályokon. De mindennel kapcsolatban hosszú távra tervezünk. Nem akarunk rövidtávú megoldásokat. És stratégiai szempontból ennek nyilván passzolnia kell a Red Bull azon hosszútávú terveibe, amit a Forma-1-es elkötelezettséggel kapcsolatban dolgozott ki.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!