Idén már minden F1-es versenyzőnek lesz sisakkamerája - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Idén már minden F1-es versenyzőnek lesz sisakkamerája

2023-ban már minden versenyző sisakjába kamerát helyeznek a Forma-1-ben, így a száguldó cirkusz szerelmesei igazán lenyűgöző felvételekkel találkozhatnak majd a Forma-1-es közvetítésekben.
F1 Helmet Cam
Fotó: Formula 1
ADVERTISEMENT

A mindössze 8 mm átmérője és 1,43 gramm súlyú sisakkamerát egy ideje már használják a Forma-1-ben, tavaly pedig több versenyző sisakjából is élőben be tudták játszani az általa készített felvételeket a nézőknek, köszönhetően a RacingForce, a Bell Helmets és a Zeronoise együttműködésének.

A szóban forgó képrögzítőt a versenyzők sisakjának belsejében helyezik el, általa pedig a TV-nézők szinte úgy láthatják a versenyen zajló eseményeket, mint maguk a pilóták.

Ezeket a sisakkamerákat eddig csak olyan versenyzők alkalmazhatták, akik a Bell sisakjait használják, a gyártó cég azonban valamennyi sisakkészítő vállalat rendelkezésére bocsátja az eszközt. Mindez azt jelenti, hogy 2023-ban már a Stilo, a Schubert és az Arai sisakokba is be tudják azt építeni.

Mivel a sisakkamerák kötelező használatát a 2023-as technikai szabályzat előírja, az idei szezontól kezdődően már minden versenyző fejvédőjének kötelező tartozéka lesz. Erről egyébként már tavaly áprilisban döntést hoztak az F1 Bizottságának tagjai.

HIRDETÉS
Idén már minden F1-es versenyzőnek lesz sisakkamerája
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”