Így tenné jobbá a Forma-1-et Verstappen - F1VILÁG.HU

Így tenné jobbá a Forma-1-et Verstappen

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull Forma-1-es csapatnak ifjú titánja, Max Verstappen támogatja a Liberty Media azon törekvéseit, hogy úgy alakítsa a sportág szabályait, hogy a jövőben több előzést lássunk a királykategóriában.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a minap jelentette be, hogy már a 2019-es szezonra módosulnak a technikai szabályok: a cél, hogy a versenyautók könnyebben tudják követni egymást, ezáltal pedig növeljék az előzések számát, mely 2017 óta drasztikusan csökkent a száguldó cirkuszban.

Az F1VILÁG kérdésére a Red Bull versenyzője, Max Verstappen a budapesti Nagy Futam alkalmával elárulta, támogatja a Liberty Media törekvéseit, ám az, hogy mennyi akciót látunk a versenyeken, természetesen nagyban függ az adott pályától is.

„Nos, azt gondolom, már most is jó úton járunk” – mondta az ifjú holland, amikor arról kérdeztük, milyen ötletekkel, tanácsokkal látná el a Forma-1 első emberét, Chase Carey-t a száguldó cirkusz jövőjével kapcsolatban.

„Vannak javaslatok arra vonatkozóan már a következő évre is, hogy miképp lehetne – fogalmazzunk úgy – könnyebbé tenni az előzéseket. Nagyon fontos, hogy az autók követni tudják egymást, és könnyebben tudjunk harcolni egymással.”

„Az idei első, ausztráliai versenyen nem volt túl sok előzés, de például múlt hétvégén, Bakuban rengeteg volt az akció a pályán. Szóval mindez nagyban függ az adott helyszíntől is.”

Fotó: F1VILÁG

A budapesti Nagy Futamon egyébként jelen volt Chase Carey, a Liberty Media első embere is, Verstappen pedig meg is említette az üzletembernek, hogy szerinte jó lenne, ha a Forma-1-es versenyautók újra hangosak lennének.

„A másik dolog, amiről az imént beszélgettünk Chase Carey-vel: a hanghatások. De tudom, hogy Chase már dolgozik az ügyön, szóval minden szuper!” – folytatta kérdésünkre Verstappen.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!