Jegyzet: Fecseg a felszín, hallgat a mély - F1VILÁG.HU

Jegyzet: Fecseg a felszín, hallgat a mély

HIRDETÉS

Tovább gyűrűzik a bizonytalanság a kétszeres világbajnok Fernando Alonso jövője kapcsán – a spanyol minden bizonnyal távozik a Ferraritól, azt azonban még mindig nem tudjuk, milyen utat választ magának.


Tovább gyűrűzik a bizonytalanság a kétszeres világbajnok Fernando Alonso jövője kapcsán – a spanyol minden bizonnyal távozik a Ferraritól, azt azonban még mindig nem tudjuk, milyen utat választ magának.

Tény, a Ferrari elmúlt évekbeli sikertelenségébe még a legkeményebb versenyzők is belefásulhatnak, márpedig Alonsót Forma-1-es pályafutása során nem a higgadtság és türelem mintaképeként ismerhettük meg.

A spanyol 2010-ben annak reményében csatlakozott a Ferrarihoz, hogy a legendás alakulat színeiben tovább gyarapíthatja világbajnoki címeinek számát. Az évek azonban pörögnek, azok a bizonyos babérkoszorúk pedig csak nem akarnak gyarapodni.

„Elhagyni a Ferrarit és csapatot váltani mindig visszalépés, mert a Ferrari több mint egy csapat, velük akarom befejezni karrieremet” – valamivel több mint öt évvel ezelőtt nyilatkozta ezt Fernando Alonso, néhány nappal azt követően, hogy a maranellói gárda bejelentette szerződtetését.

Ezeket a szavakat pedig jó néhányszor hallottuk már, és noha megszokhattuk, a Forma-1-ben nemhogy a szavak, de még a szerződések sem nyomnak oly sokat a latba, mint gondolnánk, szépen lassan talán körvonalazódni látszik, milyen irányt is vesz a 33 éves versenyző pályafutása.

„Mindig a csapat, a rajongók és a Ferrari érdekeit helyezem előtérbe, önös érdekeim elé. Ha van bármi, amivel segíthetem a Ferrarit, megteszem” – ezek a szavak pedig alig több mint egy hónappal ezelőtt hagyták el a kétszeres világbajnok száját.

Azt talán senkinek sem kell magyarázni, a McLarenhez való átszerződése bizony nem a Ferrari javára válna. Jelen pillanatban ugyanis nem ő a gyenge láncszem a gépezetben.

És ahogy bonyolódik tovább ez a keszekusza, már-már szappanoperába beillő huzavona, talán úgy nyernek egyre több értelmet Alonso szavai.

És most itt vagyunk, a helyszín Interlagos, ahol Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatójának ultimátumáról beszél a paddock. Alonso pedig csak azt hajtogatja: „Hónapokkal ezelőtt döntöttem már…”

Hirdetés

Lehet, hogy igazam lesz, lehet, hogy nem – de azt érzem, jövőre bizony szegényebb lesz a Forma-1-mezőnye…

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Jegyzet: Fecseg a felszín, hallgat a mély
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!