Jöhetnek az „okosgumik” a Forma-1-be - F1VILÁG.HU

Jöhetnek az „okosgumik” a Forma-1-be

HIRDETÉS
Fotó: Hockenheimring
HIRDETÉS

„Okosgumik” bevezetését tervezi a Forma-1-ben a száguldó cirkusz kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli – ezek segítségével valós időben tudnának adatokat nyerni az abroncsokról a versenyek során.

Az olasz vállalat Connesso nevű abroncsai a közutakon már futnak egy ideje, Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója azonban nemrég elárulta, a motorsportban való bevezetése némi időbe telhet.

„Tudjuk, hogy az okosgumiké a jövő. Egy olyan gumié, amely „beszél” az autóhoz, és amit éveken át tanulmányoztunk. Fejlesztjük a szenzorokat, és a többi” – mondta a szakember.

„De használni ezt a technológiát a motorsportban, kiváltképp a Forma-1-ben, ahol komoly erők hatnak, nagy a gyorsulás, az energia és a hőmérséklet is sokkal magasabb, mint egy utcai autó esetében… Alaposan ki kell elemeznünk ezt, mielőtt bevetjük.”

A Forma-1-ben az okosgumik használatával pontos adatokat lehetne továbbítani a gumik elhasználódásával, a tapadással, a hőmérséklettel és a nyomással kapcsolatban – mindezt valós időben. Ráadásul a gyűjtött adatok a közútra szánt termékek vonatkozásában is hasznos lehet.

„Minden adat, amit a Forma-1-ben gyűjtünk, több, mint releváns a közúti autók tekintetében” – mondta Isola.

„A nyomást, a hőmérsékletet már eleve mérik, és ott van még a tapadási szint, és az ehhez hasonló dolgok. Ha ezeket is be tudjuk gyűjteni a Forma-1-ben, akkor az kétségkívül nagyon hasznos lenne a közúti autók esetében.”

Az okosgumik bevezetésnek viszont lehetnek kockázatai – a csapatok autóiról ugyanis érzékeny információk kerülhetnek ki.

„Oda kell figyelnünk arra, hogy ne fedjünk fel bizalmas információkat” – mondta Isola.

Hirdetés

„Viszont hasznos adatokat gyűjthetünk, melyek a nézők számára is izgalmasak lehetnek. Úgy hiszem, a legfőbb cél a technológia. Ez jó a biztonság szempontjából is, hiszen ha a közúti autók esetében bevezetünk egy szenzort, azt főképp a biztonság miatt tesszük, hogy figyelmeztethessen, ha a gumi túlságosan elkopott, vagy túl nagy sebességgel haladunk, vagy az út tapadása eltérő.”

„Szóval ezek az információk a közúti autók tekintetében abszolút hasznosak. Ha pedig a motorsportban használatos gumikról is adatokat gyűjthetünk, az csak még izgalmasabb.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!