A szövetség a 2024-es szezon kapcsán részletes elemzést végzett a biztonsági autó bevetéseinek körülményeiről, és arra a megállapításra jutott, hogy több esetben is elkerülhető lett volna a Safety Car pályára küldése. Az FIA értékelése szerint gyakran elegendő lett volna a sárga zászlós figyelmeztetés, vagy akár a virtuális biztonsági autós rendszer (VSC) használata.
A szövetség ennek megfelelően egy új, bővített térképet mellékel az esemény jegyzeteihez, amelyet minden csapat megkap a versenyhétvégéket megelőzően. Az új pályatérképet először a Kínai Nagydíjon alkalmazták, mostantól pedig hivatalos része az FIA által kiadott dokumentációnak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az új térkép célja, hogy pontosan megjelölje azokat a pályaszakaszokat, ahol a versenyzők meghibásodás esetén biztonságosan megállhatnak – mégpedig úgy, hogy az autót gyorsan el lehessen távolítani a verseny menetének jelentősebb megzavarása, illetve munkagépek pályára küldése nélkül.
HIRDETÉS
A térképen nemcsak azt jelölik, hogy egy adott szakaszon a pálya bal vagy jobb oldalán ajánlott-e félrehúzódni, hanem fluoreszkáló narancssárga festéssel is kiemelték azokat a pontokat a védőkorlátokon, ahol az autók könnyen kitolhatók a pályán kívülre. Ezentúl felkiáltójelekkel is jelölik az optimális megállási helyeket, ahol megfelelő nyílás, valamint elegendő számú sportbíró áll rendelkezésre a gyors mentéshez.
HIRDETÉS
Az FIA már korábban is adott szóbeli tájékoztatást a versenyzői eligazításokon arról, hogy technikai hiba esetén mely szakaszokon érdemes megállni. Mostantól ez az információ térképes formában is a csapatok rendelkezésére áll – nemcsak a versenyeken fontos ez, hanem az edzéseken is, ahol minden perc számít az adatgyűjtés és a munkafolyamatok szempontjából.
A Motorsport.com úgy tudja, az FIA tervei között szerepel az is, hogy a térképen szereplő információkat a csapatok bokszfalán használt szoftverekbe is integrálják. A szükséges frissítések a következő versenyek valamelyikén élesedhetnek.
HIRDETÉS




