Klien veszi át Chandhok helyét pénteken - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Klien veszi át Chandhok helyét pénteken

ADVERTISEMENT

Ahogy arra számítani is lehetett, a Hispania újonnan igazolt tartalékversenyzője, Christian Klien már a hétvégi Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén pályára gördülhet.

A Jaguar és a Red Bull Racing egykori pilótája, aki az elmúlt években a BMW Sauber tesztpilótájaként tevékenykedett a Forma-1-ben, idén a Hispania Racing teszt-, és tartalékversenyzőjeként fogja segíteni a kiscsapat munkáját.

A 27 éves osztrák versenyző már holnap munkába állhat, ugyanis Karun Chandhok helyét veszi át a pénteki első szabadedzésen Barcelonában.

A csapat azt várja tőle, hogy komoly tapasztalatával segít majd az autó fejlesztésében és hasznos öltetekkel és visszajelzésekkel látja el a mérnököket.

Chandhok a második szabadedzésen már visszakapja autóját, és csapattársa, Bruno Senna mellett tovább folytatja a munkát.

HIRDETÉS

A Hispania a tervek szerint minden versenyhétvégén pályára küldi majd Klient, legközelebb, a jövő hétvégi Monacói Nagydíjon viszont Senna autójával.

Klien veszi át Chandhok helyét pénteken
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján