Christian Klien Archives - F1VILÁG.HU

Címke: Christian Klien

Klien keményen küzd a HRT üléséért

Christian Klien nemrégiben bevallotta, mindent megtesz azért, hogy 2011-ben is a Forma-1-ben versenyezhessen, így menedzsere jelenleg is tárgyalásokat folytat a Hispania Racing Team alakulatával.

Klien elégedett volt első edzésnapjával

Bár mindkét edzésen kikapott csapattársától, és a pénteki nap leglassabb versenyzője volt, Christian Klien boldogan nyilatkozott, mert úgy érzi, jól teljesítetett visszatérő versenyének első edzésnapján.

Újabb pilótacsere az újonc csapatnál

A Hispania Racing pénteken kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy Christain Klien váltja Sakon Yamamotót a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, miután a japán versenyző lebetegedett.

Klien veszi át Chandhok helyét pénteken

Ahogy arra számítani is lehetett, a Hispania újonnan igazolt tartalékversenyzője, Christian Klien már a hétvégi Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén pályára gördülhet.

Klien lesz a Hispania tartalékversenyzője

Christian Klien a Hispania Racing tartalékversenyzőjeként tér vissza a Forma-1-be, és nem kizárt, hogy már a hétvégi Spanyol Nagydíj pénteki első edzésén kipróbálhatja magát a

Klien még harcol a versenyzői ülésért

A BMW Sauber korábbi tesztpilótája, Christian Klien továbbra sem mondott le arról, hogy versenyzői ülést szerezzen magának az idei évre, habár Pedro de la Rosa

Klien még nem mondott le a visszatérésről

A BMW Sauber istálló egykori tesztpilótája, Christian Klien annak ellenére sem mondott le arról, hogy az idei évben visszatérjen az F1-be, hogy a svájci bázisú

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Klien: Mateschitz lenyűgöző volt, bármikor felhívhatta az ember
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján