Kubica: Célok? Maradjon egyben az autó! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kubica: Célok? Maradjon egyben az autó!

Robert Kubica az F1-es téli tesztek befejeztével sem nyilatkozott pozitívabban a Williams 2019-es versenygépéről, mint korábban.
Fotó: Williams
Robert Kubica (POL) Williams Racing. Formula One Testing, Day 4, Friday 1st March 2019. Barcelona, Spain.
ADVERTISEMENT

A Williams számára keserűen indul a szezon: az első két tesztnapot kénytelenek voltak kihagyni, mert az autó nem készült el és nem érkezett meg időben Barcelonába. 

A 2019-es mezőny pilótái közül Kubica tette meg a legkevesebb kört a teszteken: összesen 268 kört és 1247 kilométert teljesítettLewis Hamilton volt a legszorgalmasabb a két hét alatt, az ő neve mellett 638 kör és 2970 kilométer szerepel. 

Kubica már korábban is úgy nyilatkozott, rendkívül csalódott az eddig látottak miatt, és úgy érzi, nem sikerült megfelelően felkészülnie a szezonra. 

„Nehéz lesz úgy menni az első versenyre 8 év után, hogy nem sikerült megfelelő munkát végezni a teszten” – panaszkodott Kubica. „De ez a helyzet, és nem tudok változtatni rajta, szóval meg kell bizonyosodnom arról, hogy az én részemről mindent megteszek.”

HIRDETÉS

20 százalékát tudom azoknak a dolgoknak, amit tudnom kellene, mielőtt Auszráliába megyünk. A többi ismeretlen számomra. Nem teljesítettem 15 körösnél hosszabb etapot, szóval sok a kérdőjel. De ez a valóság – kihoztuk a maximumot abból, amink volt.”

Sainz ígéretes fejlődést lát a Williams háza táján

„Az utolsó köröm, amikor úgy éreztem, hogy az autó jó volt, az szerda délután volt, az első etapomon, amikor az autó kellemes meglepetést okozott.”

A kérdésre, mik a reális céljai az idei szezonra, a lengyel pilóta így válaszolt: „Először is biztosra kell mennünk abban, hogy az autó egy darabban marad! Mert a valóság az, hogy az én tesztem véget ért az első körözésem után szerda délután. A többit el kell felejtenem, hogy hogy vezettem és mit éreztem.”

Kubica: Célok? Maradjon egyben az autó!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján