Kubicát kiengedték a kórházból - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kubicát kiengedték a kórházból

ADVERTISEMENT

Ahogy arra számítani is lehetett, Robert Kubica vasárnap délelőtt elhagyta a Santa Corona kórházat, ahol február eleji súlyos balesete óta ápolták, számolt be a helyi IVG.it hírügynökség.

„Robert Kubica már nincs a Santa Corona kórházban. Állapota jónak mondható, és a pilóta most megkezdheti rehabilitációs programjának egy új fázisát, a kórházon kívül” – állt a közleményben.

„A Santa Corona kórház orvosai, akik eddig is figyelemmel kísérték programját, a jövőben is a rendelkezésére állnak, illetve szoros együttműködésben lesznek új kezelőorvosaival, hogy minél előbb felépülhessen és visszatérhessen a Forma-1-be.”

Kubica még február elején szenvedett súlyos, kis híján halálos balesetet egy kis rali-versenyen Olaszországban, ahol elvesztette autója felett az uralmát, és a pályát övező szalagkorlát szó szerint felnyársalta Skodáját.

A Renault lengyel versenyzőjét számos csonttöréssel szállították a kórházba, továbbá jobb keze olyannyira összeroncsolódott, hogy egy ideig még az amputálás veszélye is fennállt, azonban az orvosok egy nyolcórás műtét során helyreállították a vérellátását.

HIRDETÉS

Kubica a hét elején elmondta, hogy mielőtt még megkezdené rehabilitációs programját Dr. Riccardo Ceccarelli olaszországi központjában, hazautazik monacói otthonába, ahol néhány napot pihenni fog.

Ceccarelli bízik Kubica mielőbbi felépülésében, ám egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy majd csak nyár közepén lehet megmondani, hogy a lengyel versenyző mikor térhet vissza.

Kubicát kiengedték a kórházból
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján