Lauda: Vettel egy pillanatig sem lazíthat - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Lauda: Vettel egy pillanatig sem lazíthat

ADVERTISEMENT

Niki Lauda úgy gondolja, hogy Sebastian Vettelnek őrült módon kell hajtania, hogy harcban maradjon a bajnoki címért az idei évben.

A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar

Vettelnek minden esélye megvan arra, hogy megszerezze zsinórban harmadik bajnoki címét, ami csak keveseknek sikerült előtte, ugyanis jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, két ponttal lemaradva csapattársa, Mark Webber mögött, akit további 40 ponttal előz meg a listavezető Fernando Alonso.

A Red Bull német versenyzője azonban sokkal nehezebb helyzetben van, mint a tavalyi évben volt, mikor egyeduralkodó volt a mezőnyben és szinte senki nem veszélyeztette.

„Logikus, hogy Vettel nem domináns 2012-ben” – mondta Lauda az osztrák Österreich lapnak. „Tavaly hatalmas előnyben volt az autója miatt. Most, minden versenyen nagyon keményen kell hajtania, hogy versenyben maradjon. A stressz-szint magasabb. Nehéz helyzetben pedig Alonso mindenkit felülmúl.”

„Azonban az élcsapatok nagyon közel vannak egymáshoz, amit a Magyar Nagydíj szintén megmutatott. Arra számítok, hogy a feszültség tovább folytatódik a nyári szünet után, és bízom abban, hogy a Red Bull és a McLaren fel tudja szabadítani az autójában rejlő teljes potenciált.”

HIRDETÉS

A legfrissebbek

Lauda: Vettel egy pillanatig sem lazíthat
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja