Le van maradva új autójával a Haas - F1VILÁG.HU

Le van maradva új autójával a Haas

HIRDETÉS

Kissé le van maradva új, 2017-es autójának fejlesztésével a Forma-1 mezőnyéhez idén csatlakozott Haas.


Kissé le van maradva új, 2017-es autójának fejlesztésével a Forma-1 mezőnyéhez idén csatlakozott Haas.

Minderről Ayao Komatsu, az amerikai istálló vezető versenymérnöke beszélt a minap egy interjúban. A japán szakember szerint a 2017-es szabályváltozások óriási kihívások elé állítják őket is, hiszen tartaniuk kell a lépést a riválisokkal.

„A szabályok módosulása újabb változót jelent. De még ha nem is változnának a regulák, akkor is azt kellene tennünk, amit most, hogy minden összeálljon a jövő évre” – fogalmazott Komatsu a Motorsport.com című szaklap brit kiadásának.

„Hogy mit jelentenek az új szabályok? Az autók rengeteget változnak, ami azt jelenti, hogy jövőre több fejlesztésre lesz szükség. Idén nem volt olyan sok. Persze nem volt olyan rossz a helyzet, hiszen az autónk alapjai jók voltak, és a szabályok meglehetősen stabilak maradtak.”

„Ahogy egyre jobban kiismertük az autót, és egyre professzionálisabban tudtuk működni, úgy javult a versenyképességünk is. De képzeljék csak el: ha ugyanannyit fejlődnénk majd jövőre, mint amennyit idén, akkor nagyon visszacsúsznánk. A nagycsapatok ugyanis rengeteg fejlesztéssel állnak majd elő, hiszen újak lesznek a szabályok.”

„Azok az autók, amelyekkel a csapatok rajthoz állnak Melbourne-ben, nem lesznek túl kiforrottak, szóval rengeteg fejlesztéssel állnak majd elő. Nekünk pedig tartanunk kell a lépést, ami óriási kihívás lesz.”

„Amit idén 5 verseny alatt tudtunk megoldani, azt jövőre 1 versenyen kell.”

Arra a kérdésre, hogy a Haas a tervek szerint halad-e 2017-es autójával, Komatsu így felelt: „Nem mondanám, hogy mindennel úgy állunk, ahogy szeretnénk. Egy kicsit le vagyunk maradva. De szépen haladunk. Azt viszont nem mondanám, hogy a tervek szerint.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!